Lehullt a lepel: pénteken bemutatták a Fidesz EP-listáján szereplő határon túli jelölteket. Van köztük főiskolai tanár és politikus is.
Bemutatta pénteken a határon túli magyar közösségekből érkező európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltjeit a Fidesz-KDNP. Kárpátalját - a lista 9. helyén - Bocskor Andrea, a beregszászi magyar főiskola tanára, Vajdaságot - a 10. helyen - Deli Andor, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) tagja, a Felvidéket pedig - a jelképesnek számító 21. helyen - Gubík László, a Magyar Közösség Pártja (MKP) ifjúsági szervezetének elnöke képviseli - közölte Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke, a Fidesz-KDNP EP-választási listavezetője budapesti sajtótájékoztatóján.
A magyar-ukrán együttélést kutató, a listán befutó helyen szereplő Bocskor Andrea bemutatkozásában azt ígérte, azért dolgozik majd Brüsszelben, hogy elősegítse Ukrajna európai uniós integrációját, és megjelenítse a kárpátaljai magyar közösség törekvéseit.
A Vajdaságban politizáló Deli Andor szerint az EP-listás hely lehetőséget ad az össznemzeti érdekek brüsszeli képviseletére, egyben „kiugrási lehetőség" a VMSZ-nek. Ő is kiemelte országa uniós integrációs folyamatát, amelyben „a VMSZ-nek hídszerepet kell játszania".
A Felvidéket képviselő Gubík László - aki egyike azon szlovákiai magyaroknak, akiket magyar állampolgárságuk nyilvános felvállalását követően fosztottak meg szlovák állampolgárságuktól - úgy fogalmazott: „egy üzenetértékű lista jelképes helyének jelképes alakja vagyok". Jelezte, az MKP-nak - önerőből is - meg kell tartania brüsszeli képviseletét.
Azt már korábban bejelentették a kormánypártok, hogy Erdélyt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a diaszpóra magyarságát pedig Schöpflin György képviseli. Előbbi a Fidesz-KDNP-lista 3., utóbbi pedig 7. helyén szerepel.
Pelczné Gáll Ildikó a tájékoztatón azt mondta, a Fidesz-KDNP „nemzeti listája" lehetőséget ad arra, hogy a határon túli magyar közösségek is képviseltessék magukat.
Ismét hangsúlyozta, a pártszövetség minden jelöltje - ha lehetőséget kap - azért küzd majd, hogy a magyar érdekek maradéktalanul érvényesüljenek az Európai Unióban és az Európai Parlamentben.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Ismét benyújthatják a külhoni magyar oktatási intézményekbe járó diákok szülei a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmét. A 2025/2026-os tanévre diákonként bruttó 100 ezer forint jár, a jelentkezéseket elektronikus úton várják.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.
… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.
… egy Kolozs megyei polgármestert börtönbüntetésre ítéltek okirat-hamisításért… és egy apukát nem és nem kényszerített a bíróság, hogy több tartásdíjat fizessen a megszabottnál.
… egy Kolozs megyei polgármestert börtönbüntetésre ítéltek okirat-hamisításért… és egy apukát nem és nem kényszerített a bíróság, hogy több tartásdíjat fizessen a megszabottnál.
További híreink: Nicușor Dannak körülbelül százszor több információja van az ügyészségi rendszerről, mint nekünk, egy balek zsarolót pedig a bukaresti reptéren tartóztattak le a hatóságok.