Egy olyan cég intézte volna a maszkok beszerzését, mely nem rendelkezett a szükséges mennyiséggel.
Tíz nap múlva a végzős diákok különleges intézkedések közepette visszatérnek az iskolapadokba, hogy felkészüljenek a közelgő záróvizsgákra, de egyáltalán nem biztos, hogy addig az oktatási minisztériumnak sikerül beszereznie a diákok és a pedagógusok számára ingyenesen biztosított egészségügyi maszkokat. A maszkok beszerzése körüli hercehurca ugyanis a tanügyi tárcát is utolérte, miután egy pénteken kiírt közbeszerzési eljárást fel kellett függeszteni, és újat kellett kiírni.
Bár a minisztériumot törvény kötelezi arra, hogy biztosítson védőmaszkokat a diákoknak és a tanároknak, de a beszerzés folyamatát megnehezítette, hogy egy olyan cég tett ajánlatot 6 millió maszk leszállítására, amelyik ennek a töredékével, 1 millió 300 ezerrel rendelkezett. Miközben minimum 15, maximum 17 millió maszkra lenne szükség.
Már április közepén lehetett tudni, hogy miként fognak visszatérni a végzősök az iskolába, az oktatási tárca mégis csak egy hónapra rá gondolta elérkezettnek az időt a maszkok beszerzésére. Monica Anisie miniszter azonban nem aggódik, szerinte biztosan megérkeznek a védőmaszkok.
Közben elkészült az érettségi vizsga ütemterve, eszerint beiratkozni június 3–10. között lehetséges, az első vizsgára román nyelv és irodalomból június 22-én kerül sor. Magyar nyelv és irodalomból június 23-án, a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból június 24-én, a választott tantárgyból június 25-án vizsgáznak a diákok. A diákok legkésőbb június 30-án 12 órakor tudhatják meg, hogyan szerepeltek. Az óvásokat július elsejéig, 12 óráig lehet benyújtani.
Azt már tudtuk, hogy szóbeli vizsgára idén nem kerül sor, az úgynevezett kompetenciavizsgákat (románból, idegen nyelvből, digitális ismeretekből, valamint a kisebbségek esetében anyanyelvből), az év közben szerzett jegyekkel vagy nyelvvizsgával, számítógép-felhasználói készségeket igazoló oklevéllel lehet elismertetni. A jegyek megállapítása június 11-e és július 7-e között történik.
Az érettségi idején a vizsgázók között legalább kétméteres távolságot kell biztosítani, kötelező a maszk viselése. Azok az iskolák lehetnek vizsgaközpontok, ahol legalább 30 végzős iratkozott be, illetve amelyik rendelkezik megfigyelő kamerákkal.
Az ellenzék közben azon van, hogy megbuktassa a tanügyminisztert: a PSD és a Pro Románia 93 képviselője egyszerű bizalmatlansági indítványt nyújtott be a képviselőházban, melyet hétfőn 16 órától tárgyalnak meg.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.