// 2026. július 2., csütörtök // Ottó

Megvan a teljes autópálya Kolozsvár és Marosvásárhely között (VIDEÓ) - csütörtöki hírek

// HIRDETÉS

Kiengedik a kórházból azt a két enyhébb sérülést szenvedett diáklányt, akiket a Tamási Áron Gimnázium leomlott bentlakása alól mentettek ki korábban. Kiderül, milyen minivakációink lesznek 2024-ben.

Megszakítások nélkül lehet mától autópályán utazni Kolozsvár–Marosvásárhely között

Határidó előtt 8 hónappal sikerült megnyitni azt az észak-erdélyi autópályaszakaszt, amelynek a megnyitását már mindenki tűkön ülve várt, hiszen így zavartalanul és gyorsan lehet közlekedni a két megyeszékhely között.

Az A3-as autópálya Maroskece és Aranyosgyéres közötti szakaszát december 21-én, csütörtökön adták át a tervezettnél 8 hónappal korábban. Az útszakasz biztosítja a teljes autópálya-forgalmat Marosvásárhelytől a Kolozsvár nyugati részén fekvő Magyarnádasig. A Strabag - Geiger építőipari konzorcium a Stracóval kötött szerződés felmondása után közel 40%-ról folytatta a munkát, és 13 hónapos helyszíni munka után elkészült ez a 16 kilométeres szakasz is, amelynek megnyitásával lényegesen fellazul majd a forgalom.

Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter szerint „Marosvásárhely közvetlen autópálya-összeköttetéssel rendelkezik majd Kolozsvár (gyalui csomópont), valamint Torda, Szászsebes, Nagyszeben és Déva környékével. A 13 km-es Marzsina – Holgya  (Temes és Hunyad megye, építés alatt) szakasz kivételével Marosvásárhelynek immár gyorsforgalmi összeköttetése van Temesvárral és Araddal, valamint a nagylaki határátkelővel.”

[embed]http://www.facebook.com/watch/?v=688122563475623[/embed]

Mutatjuk, kiknek és mikor lesz több szabadnapjuk 2024-ben

Mihai Constantin kormányszóvivő csütörtökön bejelentette, hogy a költségvetési alkalmazottaknak több szabadnapjuk lesz a 2024-es év során, amelyeket viszont a munkaidő meghosszabbításával fognak bepótolni. Ha azt a felmerülő kérdést félretesszük, hogy nem csak illúzió-e így a több szabadság, akkor a következő napok esnek az ún. hosszú hétvégék kategóriájába:

A törvényes szabadnapok mellett úgy döntöttek, hogy 2024-ben

    • május 2., csütörtök
    • augusztus 16., péntek
    • december 27., péntek

szabadnap lesz a közintézmények és hatóságok alkalmazottai számára. A minivakációk tehát május elseje (a munka ünnepe) és augusztus tizenötödike (Szűz Mária mennybemenetele) környékén, valamint a karácsonyi szabadnapok utáni első hétvégét kötik össze.

Hazaengedik a székelyudvarhelyi bentlakás-tragédia két sérültjét a kórházból

Zörgő Noémi, a székelyudvarhelyi kórház szóvivője szerint az a két lány, akit a Tamási Áron Gimnázium bentlakásának romjai alól mentettek ki a hét elején, hamarosan elhagyhatja a kórházat.

Az elsőre kimentett lány sérülései enyhék voltak, amelyek be is gyógyultak az elmúlt napok alatt. A második lány súlyosabb sérüléseket szenvedett, neki kulcscsonttöréssel, tüdőkontúzióval és végtagi súrlódásokkal kell megküzdenie, de a kórházi ellátást és a szerdán készített röntgenfelvételek megvizsgálását követően úgy döntöttek, hogy otthon lábadozhat tovább biztonságban.

A szóvivő azt is hozzátette, hogy a kórházban a két diáklány számára folyamatosan rendelkezésükre állt pszichológusi és lelkészi segítség, valamint a nevelőnő, a diáktársak és a szülők is látogathatták őket.

A székelyudvarhelyi tragédia azt is maga után vonta, hogy csütörtökön a kormány bejelentette, hogy gyorssegéllyel támogatja az áldozatok családjait. Részletek a Digi24 portálon olvashatók.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát
Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

// még több főtér.ro