Ha nem akarjuk leállítani a gazdaságot, akkor ez egy lehetséges megoldás lehet – mondja a kormányfő.
Nincs könnyű helyzetben a román kormány, mert úgy kellene megfékezni a minden eddiginél durvább negyedik járványhullámot, és oltásra bírni az embereket, hogy közben ne álljon le a gazdaság. A tavalyi korlátozásokat már lehetetlen újra általánosan bevezetni, hiszen az nem lenne fair az oltottakkal szemben, meg hát a gazdaságot sem lehetne azzal megmenteni. Nem maradt tehát túl sok opció.
Jól tudja ezt a bizalmatlansági indítványba belebukott Florin Cîțu kormányfő, akinek nincs már túl sok oka félteni a népszerűségét, így drasztikus intézkedést lebegtetett be az oltatlanokkal szemben. A csütörtöki kormányülés után arról beszélt a sajtónak, hogy a gazdaság nyitva tartása érdekében megfontolják a zöldigazolvány bevezetését az összes gazdasági tevékenységben,
Az Országos Közegészségügyi Igazgatóság kérte Bukarest karantén alá vonását, miután a lakosságarányos fertőzési ráta példátlanul magas, már 15,42 ezrelékes. Bukarest és Ilfov megye vesztegzár alá helyezése azonban egyelőre nem opció, mivel ez a tavaly sem vált be, mondja a kormányfő. Az sem merült még fel, hogy hétvégenként csökkentsék a nyitvatartási idő. Az egészségügyi minisztériummal közösen keresnek más alternatívákat, az egyik ilyen lehet a zöldigazolás kötelezővé tétele az összes olyan gazdasági tevékenységhez, mely során emberek érintkeznek.
Minél hamarabb bevezetné az intézkedést a bevásárlóközpontok esetében, ugyanakkor úgy látja, hogy ez nem jelentene korlátozást, sokkal inkább járványügyi szűrést.
„Ha beoltod magad, ha átestél a betegségen vagy ha tesztelve vagy – ez a három egyszerű opció létezik. Tudni érdemes, hogy saját pénzen kell tesztelned magad akkor is, ha kórházba akarsz menni” – magyarázta Florin Cîțu.
Fontos megjegyezni, hogy a jelenlegi kormánynak már nincs meg a hatalma az intézkedés bevezetéséhez,
A parlament elé kerül az oltatlan egészségügyi dolgozók teszteléséről szóló törvénytervezet is, mely kötelezővé tenné számukra a saját zsebből kifizetett rendszeres tesztelést. A tervezetet Florin Cîțu mellett a kormány más tagjai, többek között Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, valamint Cseke Attila és Lucian Bode miniszter is aláírta, és még csütörtökön benyújtják a parlamentbe.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.
… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.
… egy Kolozs megyei polgármestert börtönbüntetésre ítéltek okirat-hamisításért… és egy apukát nem és nem kényszerített a bíróság, hogy több tartásdíjat fizessen a megszabottnál.
… egy Kolozs megyei polgármestert börtönbüntetésre ítéltek okirat-hamisításért… és egy apukát nem és nem kényszerített a bíróság, hogy több tartásdíjat fizessen a megszabottnál.
További híreink: Nicușor Dannak körülbelül százszor több információja van az ügyészségi rendszerről, mint nekünk, egy balek zsarolót pedig a bukaresti reptéren tartóztattak le a hatóságok.