Ha nem akarjuk leállítani a gazdaságot, akkor ez egy lehetséges megoldás lehet – mondja a kormányfő.
Nincs könnyű helyzetben a román kormány, mert úgy kellene megfékezni a minden eddiginél durvább negyedik járványhullámot, és oltásra bírni az embereket, hogy közben ne álljon le a gazdaság. A tavalyi korlátozásokat már lehetetlen újra általánosan bevezetni, hiszen az nem lenne fair az oltottakkal szemben, meg hát a gazdaságot sem lehetne azzal megmenteni. Nem maradt tehát túl sok opció. Jól tudja ezt a bizalmatlansági indítványba belebukott Florin Cîțu kormányfő, akinek nincs már túl sok oka félteni a népszerűségét, így drasztikus intézkedést lebegtetett be az oltatlanokkal szemben. A csütörtöki kormányülés után arról beszélt a sajtónak, hogy a gazdaság nyitva tartása érdekében megfontolják a zöldigazolvány bevezetését az összes gazdasági tevékenységben,
Az Országos Közegészségügyi Igazgatóság kérte Bukarest karantén alá vonását, miután a lakosságarányos fertőzési ráta példátlanul magas, már 15,42 ezrelékes. Bukarest és Ilfov megye vesztegzár alá helyezése azonban egyelőre nem opció, mivel ez a tavaly sem vált be, mondja a kormányfő. Az sem merült még fel, hogy hétvégenként csökkentsék a nyitvatartási idő. Az egészségügyi minisztériummal közösen keresnek más alternatívákat, az egyik ilyen lehet a zöldigazolás kötelezővé tétele az összes olyan gazdasági tevékenységhez, mely során emberek érintkeznek. Minél hamarabb bevezetné az intézkedést a bevásárlóközpontok esetében, ugyanakkor úgy látja, hogy ez nem jelentene korlátozást, sokkal inkább járványügyi szűrést. „Ha beoltod magad, ha átestél a betegségen vagy ha tesztelve vagy – ez a három egyszerű opció létezik. Tudni érdemes, hogy saját pénzen kell tesztelned magad akkor is, ha kórházba akarsz menni” – magyarázta Florin Cîțu. Fontos megjegyezni, hogy a jelenlegi kormánynak már nincs meg a hatalma az intézkedés bevezetéséhez,
A parlament elé kerül az oltatlan egészségügyi dolgozók teszteléséről szóló törvénytervezet is, mely kötelezővé tenné számukra a saját zsebből kifizetett rendszeres tesztelést. A tervezetet Florin Cîțu mellett a kormány más tagjai, többek között Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, valamint Cseke Attila és Lucian Bode miniszter is aláírta, és még csütörtökön benyújtják a parlamentbe.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.