// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Megtörténhet, hogy egy SRI-ügynök fordul önhöz, hogy segítsen a munkájában, ön pedig köteles lesz engedelmeskedni neki

// HIRDETÉS

Egy új törvénytervezet bővítené a hírszerzés jogköreit, ami a civil szervezeteknek egyáltalán nem tetszik.

Igencsak megerősödnének a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) hatáskörei, ha a parlament elfogadná azt a törvénytervezetet, amely a kiszivárgott hírek szerint nemrég került a koalíciós pártok elé.

A jogszabály számos területen kibővítené a hírszerzés hatásköreit, a leghajmeresztőbb javaslatok egyike ugyanakkor arra vonatkozik, hogy a magán- és a jogi személyeknek, valamint az állami intézményeknek kötelességük segíteni a SRI munkatársait, ha azok valamilyen okból támogatást kérnek tőlük egy művelet során.

Magyarán: ha ön éppen gyanútlanul ül a munkahelyén vagy az otthonában, és valamilyen okból megkeresik a hírszerzők, hogy szolgáltasson számukra valamilyen információt, vagy akár valamilyen módon aktívan vegyen részt a munkájukban, elvileg nem állna jogában megtagadni az együttműködést.

És persze mindezek után köteles lenne titokban tartani, hogy segített a SRI-nek,

Az egyetlen pozitívum, hogy a tervezetben nem szerepelnek szankciók arra az esetre, ha valaki mégsem akarna a román hírszerzéssel együttműködni.

Legalábbis egyelőre.

De nem ez az egyetlen vad ötlet.

A nemzetbiztonságot érintő módosítás nyomán az államfő könnyebben meneszthetné a SRI vezetőjét,

a parlamenttől viszont megvonnák a jogot, hogy az igazgató menesztését kezdeményezze.

A SRI válna emellett a lehallgatásokért felelős országos hatósággá, ha a szolgálattal kapcsolatosan valamilyen gyanú merülne fel, a nyomozást végző ügyészek csakis a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) elnöke – azaz a mindenkori államfő – jóváhagyásával vizsgálódhatnának, a SRI tisztjei ügyében pedig csak külön erre kijelölt ügyészek járhatnának el.

A tervezet miatt több civil jogvédő szervezet – köztük az Active Watch, a Funky Citizens és a Független Újságírásért Központ – is tiltakozik, szerintük ugyanis annak esetleges elfogadása militarizált állammá tenné Romániát.

A jogvédők szerint gyakorlatilag büntetlenséget jelentene a SRI számára, ha korlátoznák az igazságszolgáltatást a hírszerzést érintő bűnügyek felderítésében, egy rosszindulatú államfő pedig saját érdekei szolgálatában használhatná fel a hírszerzést, úgy, hogy azt nem lehetne felelősségre vonni.

Az, hogy a polgároknak kötelességük lenne kérésre segíteni a SRI munkáját, a jogvédők szerint nem sorolható az állampolgári kötelességek közé, és

a polgári szabadságjogok súlyos megsértését jelentené.

A parlament ellenőrző szerepének csökkentése szintén a jogállamiságot csorbítaná.

Emellett azt is felháborítónak tartják, hogy a tervezet szerint a SRI saját végeket és civil egyesületeket – szakmai, szociális, sport- vagy humanitárius szervezeteket – működtethetne, hiszen mindezek pénzügyei átláthatatlanok lennének.

Remélhetőleg még idejekorán sikerült megkondítani a vészharangot, és a hajmeresztő javaslatokból nem lesz semmi.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.