// 2026. január 18., vasárnap // Piroska

Megszólalt a telefontársaság a 70 ezer lejes számla ügyében

// HIRDETÉS

Az Orange álláspontja szerint egyértelmű, ki a felelős.

Nemrég írtunk arról, hogy egy máramarosszigeti nő júniusi telefonszámláján 70 ezer lejnél is nagyobb összeg szerepelt. A nő addig 100 lej körüli összegeket költött havonta telefonhasználatra, így panaszt tett a szolgáltatónál. Azóta kiderült, hogy a telefont a nő fia használta, a bajok pedig akkor kezdődtek, amikor az megnyitott egy ismeretlen számról SMS-ben kapott linket. Attól kezdve egy települő kártevő program hívások, szöveges üzenetek és internetes kapcsolódások ezreit indította el a telefonról, így jött össze végül a több mint 70 ezer lejes havi számla.

Az Orange álláspontja az, hogy a számlát ki kell fizetni. A cég állásfoglalásában azt hangsúlyozza, hogy a telefonok adatforgalmáért kizárólag a felhasználók felelősek. Az Orange folyamatosan tájékoztatja ügyfeleit az egyre kifinomultabb elektronikus támadásokról és a védekezési módszerekről, de a felhasználók felelőssége, hogy megtegyék a szükséges óvintézkedéseket – írja a távközlési cég.

Magyarán: ne nyissanak meg gyanús forrásból szárazó gyanús linkeket. Ha mégis megteszik, vállalják a következményeket, adott esetben egy hatalmas összegű telefonszámlát.

A telefontársaság azt is közölte, hogy a máramarosi nő számlája nem az egyetlen ilyen eset az országban, mások is – bár igen kevesen –, megnyitották a gyanús linkeket és a ő telefonszámlájukon is nagy összeg szerepel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt
Krónika

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök
Székelyhon

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök

Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

// még több főtér.ro