A bánsági főváros német polgármestere az AUR-t sejti az akció mögött.
Alaposan bepöccent Dominic Fritz, Temesvár polgármestere, miután szombaton egy szélsőséges férfi megpróbálta felgyújtani a városháza előtt a testvérvárosok országainak zászlóit.
A 37 éves, Dolj megyei férfi meggyújtott egy fáklyát, és azzal igyekezett lángra lobbantani a zászlókat.
Tettét azzal indokolta, hogy megengedhetetlen, hogy Romániában idegen zászlókat tűzzenek ki.
A városháza egyik alkalmazottja riasztotta a rendőrséget, amely őrizetbe vette a férfit, és
A szélsőséges alak nem először okozott botrányt, tavaly álhírterjesztés miatt indult büntetőeljárás ellene, mert azt állította, hogy a temesvári járványkórházban valójában egyetlen koronavírusos beteg sincs.
Dominic Fritzet, a város németországi születésű polgármesterét alaposan kiakasztotta a provokáció.
Mint közölte, nem ártatlan tiltakozásról van szó, hanem bűncselekményről, amely nyomán akár le is éghetett volna a városháza.
https://www.facebook.com/dominicprimar/posts/pfbid02nPapHsSiohBJBjYVUfTJpFBniZU36ATKKzAmtAUAQ2dHev7pb2TrepJreBXiwoktl
Továbbra is eltökélten védelmezem a temesvári és az európai értékeket. Egyetlen milliméternyit sem engedek az erőszakos szélsőségesekkel szemben”
– figyelmeztetett a polgármester.
Fritz azt is közölte, hogy
A városháza előtt álló testvérvárosi zászlók ügye amiatt került a figyelem középpontjába, hogy nemrég Temes megye prefektusa az idegen zászlókra vonatkozó törvényekre hivatkozva átiratban szólította fel az önkormányzatot az eltávolításukra.
Fritz már akkor jelezte, hogy a tolerancia jegyében visszautasítja a prefektúra felszólításának teljesítését, és új, normálisabb szellemiségű zászlótörvényt sürgetett.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.