// 2024. október 2., szerda // Petra
vizsgálat

Megnyugodhatunk: már a határrendészet is vizsgálja, hogyan szökhetett meg Ghiţă

Karácsony előtt lépett le az országból, húsvétra kapták el Belgrádban.

Vizsgálatot indít a határrendészet annak kiderítésére, hogy miként hagyta el az országot Sebastian Ghiţă volt képviselő - nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Alexandra Popescu szóvivő. Az ellenőrzéseket követően meghozzák a törvény által előírt intézkedéseket – tette hozzá Popescu. 
 
Korábban már a rendőrség is vizsgálta, hogyan tévesztette szem elől a korrupcióval gyanúsított üzletembert, volt politikust, aki a DNA szerint Tony Blair 220 ezer eurós romániai konferenciázásával vásárolt magának képviselői mandátumot.
 
Tudorel Toader igazságügyi miniszter kedden úgy nyilatkozott, a szaktárca készen áll a Sebastian Ghiţă elleni kiadatási eljárás elindítására, már csak az ehhez szükséges bírósági végzésekre várnak. 
 
„Jelen pillanatban várjuk, hogy az illetékes bíróságok ellenőrizzék a kiadatási eljárás elindításának megalapozottságát és törvényességét, és elküldjék az erről szóló végzést. Amint megkapjuk ezeket a határozatokat, elindítjuk a kiadatási eljárást, elküldjük a kérést. Az igazságügyi minisztérium már előkészítette a procedúrát (...), a törvény értelmében azonban várnunk kell, amíg megkapjuk a bírósági végzéseket” – fogalmazott a miniszter. 
 
A nemzetközi körözés alatt állt volt képviselőt a péntekre virradó éjszaka fogta el és vette őrizetbe a belgrádi rendőrség, miután hamis iratokkal próbálta igazolni magát. Az, akit ilyen bűncselekményen érnek, 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható Szerbiában. 
 
A szerb hatóságok hétfőn közölték, hogy Sebastian Ghiţăt április 14-étől kezdődően 18 napos előzetes letartóztatásba helyezték.
 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos
Főtér

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro