Ismét csak hiába dolgoztak a korrupcióellenes ügyészek. Az előzetes nyomozati eredmények alapján ugyan Daniel Chiţoiu volt pénzügyminiszter bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható, de parlamenti kollégái nem hisznek a közvádlóknak.
Újabb bűncselekménnyel gyanúsított honatya számára biztosít védelmet a bűnvádi eljárás megkezdésével szemben a parlamenti mandátum: a képviselőház kedden nagy többséggel elutasította az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kérését, amelyben a Daniel Chiţoiu nemzeti liberális párti képviselő, korábbi kormányfő-helyettes és pénzügyminiszter elleni vizsgálat beindításának jóváhagyását szorgalmazta.
Chiţoiu kiadatása ellen 248 képviselő szavazott, mellette csupán 108.
A képviselőt azzal gyanúsítják, hogy pénzügyminiszterként, még 2013-ban hivatali visszaélést követett el, és bűnszervezet részesévé vált, amikor olyan kormányhatározatot kezdeményezett, amely lehetővé tette, egy, a Carpatica Asig biztosítótársaság érdekeit képviselő bűnözői csoport támogatását. A rendelet tárgya az volt, hogy a Pénzügyi Ellenőrző Hatóság irányító testületéből távolítsák el a biztosítók felügyeletéért felelős Tudor Daniel Georget, és helyette egy olyan személyt nevezzenek ki, aki törvénysértő eszközökkel a Carpatica Asig pénzügyi érdekeit képviselte. Ezt a felügyelő tanács létszámának csökkentésével és a taggá válás feltételeinek módosításával próbálta elérni.
Chiţoiu szerint ugyanakkor a testület szerkezetének átalakítását a nemzetközi hitelezők szabták feltételül.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.

Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.

Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.