// 2026. november 3., kedd // Győző

Meglepetés: új halfajt azonosítottak a Körös vízrendszerében

// HIRDETÉS

Régóta ott él, csak most ismerték fel, hogy új fajról van szó.

Eddig ismeretlen halfajt azonosítottak a Körös vízrendszerében magyar és cseh kutatók. Az apró termetű márnafaj a Barbus biharicus, azaz bihari márna nevet kapta – tudatta a Magyar Haltani Társaság elnöke az MTI-vel.

Harka Ákos elmondta: a téma szakértői körében régóta ismert, hogy a horgászhalként kedvelt márna (Barbus barbus) mellett a Körös vízrendszerében is él egy másik, apró termetű márnafaj. Ám bő másfél évszázadon át úgy vélték, hogy az nem más, mint a Petényi Salamon János által felfedezett és Heckel által 1852-ben leírt Petényi-márna (Barbus petenyi).

A 2000-es évek elején ugyanakkor egy átfogó kutatás bebizonyította, hogy a Petényi-márna mellett két további márnafaj is létezik: a Kárpát-medence északi részén a kárpáti márna (Barbus carpathicus), míg a délebbi területeken a balkáni márna (Barbus balcanicus) honos.

Ez utóbbi fajok azonosítása után vetődött fel először a Körösben élő kistestű márnák tudományos vizsgálatának szükségessége a Magyar Haltani Társaság 2010. évi konferenciáján - tájékoztatott az elnök.

Bihari márna | MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Jelezte: ezt követően éveken át tartó kutatómunka kezdődött helyszíni és laboratóriumi vizsgálatok sokaságával és nyolc magyar, valamint egy cseh szakember közreműködésével. Ennek során az arasznyi méretű hal mintegy kéttucat példányát fogták ki a Sebes-Körös romániai és magyar szakaszairól. A magyarországi állományok gondos genetikai vizsgálata pedig igazolta, hogy a tudomány számára eddig ismeretlen, új, őshonos halfajról van szó.

A tudományos szenzációról szóló első híradás a napokban a nagy tekintélyű Molecular Phylogenetics and Evolution folyóiratban látott napvilágot. Az eredményeket publikáló cikk első szerzője Dr. Antal László, a Debreceni Egyetem TTK Hidrobiológia Tanszékének adjunktusa, aki egyben a Magyar Haltani Társaság titkára. Az új faj a Barbus biharicus, azaz bihari márna nevet kapta, ezzel jelezve a tájat, amelynek szülötte, leírói pedig Antal László mellett László Brigitta és Petr Kotlík – közölte Harka Ákos.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok
Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro