// 2026. augusztus 10., hétfő // Lörinc

Meglepetés, hogy az OMV Petrom után a Romgaz is rekordnyereséget jelentett?

// HIRDETÉS

A legnagyobb romániai földgázszolgáltató elégedetten közli, hogy sokkal több pénzt adtunk neki idén.

Jelentős mértékben, több mint kétszeresére nőtt Románia legnagyobb, állami gázkitermelő és szolgáltató társaságának nettó nyeresége az idei első félévben – közölte a cég. A profitgyarapodás 126,6 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi év első hat hónapjában: 761,6 millió lejről 1,72 milliárd lejre nőtt.

A társaság összjövedelme még nagyobb mértékben, 237 százalékkal nőtt, 7,6 milliárd lejre, ami plusz 5,3 milliárd lejt jelent 2021 első félévéhez képest. Ennek legnagyobb része a földgáz, kisebb része az elektromos energia értékesítéséből származik.

A Romgaz 2,5 milliárd köbméter gázt termelt ki az első félévben, ez alig 0,16 százalékkal kevesebb, mint tavaly.

A cég adatai szerint az idei első félévben 13,3 százalékkal kisebb volt az ország gázfogyasztása, ennek egyharmada származott külföldi forrásokból.

A Romgaz bevételeinek jelentős növekedése annak következménye, hogy a gáz ára egy év alatt 70 százalékkal növekedett.

Nemrég a legnagyobb romániai üzemanyaggyártó, az OMV Petrom jelentette be, hogy minden várakozásukat felülmúlta a cég idei nyeresége az idei első félévben: a 4,6 milliárd lejes profit közel ötszöröse a tavalyi hasonló időszakban befolyt nyereségnek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

Meddig használható még a régi személyi?
Krónika

Meddig használható még a régi személyi?

Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval
Székelyhon

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval

Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.

// még több főtér.ro