// 2024. október 1., kedd // Malvin
Kultúra

Megkezdődött a centenáriumi uszítás a Kolozsvári Magyar Napok ellen

Már nem is csodálkozunk. Zajlik a centenáriumi „háború”.

Amint az köztudott, hamarosan elrajtol a 9. Kolozsvári Magyar Napok (KMN). Nem nagy ügy, mondhatná akárki: Erdély legnagyobb magyar rendezvénye minden évben elrajtol. Igen ám, de idén a többségi polgártársaink éppen a nagy egyesülés centenáriumát ünneplik. És nehogy már most maradjon ki a korábbi évekből már szintén megszokottnak nevezhető magyarellenes uszítás.

Ezúttal az egyik helyi napilap cikkében próbálja egy jeles újságíró kicsit megrugdosni a rendezvényt. Amolyan előzetesként. Azt mondja a jeles újságíró, hogy a KMN szervezői „elfelejtették” román nyelven is bemutatni az idei rendezvényt. Annak ellenére, hogy a helyi tanácstól is, a megyei tanácstól is kapnak anyagi támogatást.

Aztán a jeles újságíró belemegy picit a részletekbe, és azt írja, hogy a Gergely Balázs (itt a jeles újságíró szükségesnek tartja kihangsúlyozni, hogy Tőkés László unokaöccse) vezette Kincses Kolozsvár Egyesület létrehozott egy, a rendezvényt népszerűsítését célzó honlapot, de – uram egek, micsoda horror! – kizárólag magyar nyelven. Pedig a szervezők korábban azt állították, hogy a KMN hídként kíván működni, románok és magyarok között. És a jeles újságíró itt indokoltnak tartja megismételni, hogy a rendezvényt jelentős romániai közpénzekből szervezik. (Azt nyilván elfelejti odabiggyeszteni, hogy „is”, és az arányokról sem tesz említést.)

Ezt követően a jeles újságíró bizonyítja, hogy ő márpedig vérbeli profi. Leírja, hogy telefonon megkereste „Gergely Balaszt” (a jeles újságírónak szemmel láthatóan a „zs” betű helyes bepötyögése is gondot okoz), aki elmondta neki, hogy a rendezvényt népszerűsítő honlap román változatén még dolgoznak, és néhány napon belül elérhető lesz.
Ez az információ szemmel láthatóan némi problémát okozott a jeles újságírónak. Hogy árnyékra vetődött? Hogy kénytelen lesz egy szimpla és logikus magyarázattal zárni a cikket? Nem tud jó nagyot rúgni a Magyar Napokba? Nem, ez így nem működik. És akkor a jeles újságíró előveszi a korábbi évek magyar napos hisztériáit. Hogy jaj, 2016-ban (valójában 2015-ben) Romsics Ignác, a Magyar Tudományos Akadémia tagja előadást tartott Horthy Miklós diktátorról! Pedig éppen abban az évben fogadták el Romániában a fasiszta ideológiát és szimbólumokat tiltó törvényt! (Eltöprengünk azon, vajh hány előadást tartottak azóta Corneliu Zelea Codreanu legionárius vezérről. Eh, inkább nem töprengünk el.)

De várjunk csak, így a jeles újságíró: volt még más botrány is a 2016-os Magyar Napokon. (Ez az eset valóban 2016-ban történt.) Hát nem emlékszik senki a Beatrice zenekarra? A Beatrice zenekar főtéri koncertje az irredenta és revizionista üzenetek jegyében zajlott, írja a jeles újságíró. És akkor végre levonhatja a kívánt következtetést: sajnálatos módon, ami akkor történt Cluj-Napoca központjában, azt bizonyítja, hogy az úgynevezett „magyar kulturális napok” inkább az irredenta-soviniszta propagandának biztosítanak keretet, mint a kultúra népszerűsítésének. Na, most már jó lett a cikk, a jeles újságíró hátradőlhet.

Nos, mi is igyekeztünk bizonyítani, hogy profik vagyunk. Felhívtuk telefonon Gergely Balázst (Tőkés László unokaöccsét, ugye), aki azt mondta, valóban felkereste őt a jeles újságíró, és ő valóban elmondta neki, hogy a KMN programjának, egyéb anyagainak román fordítása éppen zajlik, mint minden évben, és a román változat valóban elérhető lesz a következő napokban. Ennyi.

Ja, Gergely Balázs elmesélt még egy bájos részletet. A jeles újságíró úgy kezdte a telefonos párbeszédet, hogy rákérdezett a főszervezőre: elköltözik Kolozsvárról a Magyar Napok? Mire a főszervező visszakérdezett, hogy nem, miért. Mire a jeles újságíró lecsapta a poént: Hát, mert csak magyarul van meg a rendezvény programja…

Nem is tudjuk, miért van az a kényelmetlen érzésünk, hogy az elkövetkező időszakban további, hasonlóan „leleményes” uszítások következnek.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro