// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Alig fértünk Horthy miatt

// HIRDETÉS

Természetesen Romsics Ignác történészprofesszor előadásán. A csilláron lógás esete forgott fenn.

Lezajlott az idei Kolozsvári Magyar Napok első olyan programpontja, amelyre szinte nem jutottunk be: Romsics Ignác történész professzor adott elő Horthy Miklós emlékezetéről. 

Az előadásról szokás szerint beszámolunk majd részletesen is, egyelőre csak arról szeretnénk gyorsan tudósítani, hogy mindenkit meglepett, hányan jöttek el. Roppant népszerű volt már Szakály Sándor januári előadása is a Korunk Akadémia sorozatában Horthy kiugrási kísérletéről, a mostani érdeklődés viszont totálisan meghaladta a szervezőket és a szokásos helyszínnek, az EME előadótermének kapacitását:

  • kezdés előtt 10 perccel már jöttek ki a teremből azok, akik nem kaptak ülőhelyet, és az ajtótól méterekre álltak tömött sorban azok, akik még elszántan reménykedtek a bejutásban;
  • sokan a gangon állva, az ablakból hallgatták a professzort;
  • még többen pedig egyszerűen távoztak, amikor reménytelennek ítélték a bejutást.

Az elképesztő tumultusra azért számítani lehetett egyrészt a téma és Romsics professzor úr népszerűsége miatt, másrészt amiatt is, hogy a román nacionalista politikus, Bogdan Diaconu úgy népszerűsítette a rendezvényt, hogy a Horthy Miklós emlékezete címet Horthyra való megemlékezésre ferdítette. 

A szervezők számítottak is a fokozott kíváncsiságra, a román nyelvű sajtó és érdeklődők rohamára román nyelvű bevezetővel, szinkrontolmácsolással és pár tucat fülhallgatóval készült. Reméljük, legközelebb nagyobb teremmel is, mert a történelmi előadássorozat ősszel folytatódik.

Fotó: Tóth Helga / KMN

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro