// 2024. október 3., csütörtök // Helga
iskola

Mégis mi van a mai diákokkal? Egy lány óra közben pofátlankodott a tanárával, le is filmezte – majd feltöltötte az internetre

De könnyen előfordulhat, hogy utólag nagyon megbánja.

Elképesztő eset világít rá ismét arra, hogy a tanárok gyakorlatilag végleg elvesztették minden tekintélyüket: a négyfalusi iskolában egy diáklányóra közben szemtelenkedett a tanárnőjével – és közben az egészet le is filmezte.

A videón az látható és hallható, ahogy a diáklány a román balkáni urbánus folklór sajátos termékéből, egy maneléből énekel néhány sort, miközben követi a tanárnőt, filmezi őt, és közben jóízűen el-elneveti magát.

A tanárnő szemmel láthatóan nem tud mit kezdeni a pofátlan diáklánnyal, és a többi diák sem tesz semmit – már azon kívül, hogy jól szórakoznak.

A diáklány annyira büszke volt tettére, hogy a videót fel is töltötte a közösségi hálóra.

Na ez volt az, amit már végképp nem kellett volna megtennie.

A rendőrség ugyanis a videó láttán nyomozást indított a diáklány kilétének kiderítésére, hogy felelősségre vonják provokatív viselkedése miatt.

Van egy olyan érzésünk, hogy miután megtalálják, és megkapja megérdemelt büntetését, egy ideig nem nagyon lesz kedve énekelni.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro