Mert megújíttatta a jogosítványát.
Újabb felháborító részletek láttak napvilágot a caracali gyilkosságról. Kiderült például, hogy a hidegvérű sorozatgyilkos, Gheorghe Dincă tavaly pszichológiai vizsgálaton esett át, de a szakemberek nem állapítottak meg nála gyanúra okot adó viselkedést.
A caracali mészárosnak ugyanis lejárt a gépkocsivezetői jogosítványa, azt kellett megújítania, és az illetékesek szerint minden ehhez szükséges irattal rendelkezett, még a pszichológiai szakvélemény is kedvező volt számára. Ami azért furcsa, mivel
Ellenben 40 éve vezetett és korábban nem volt baja a rendőrséggel, érveltek az illetékesek, akik ezért kenterből meghosszabbították a gépkocsivezetői engedélyét.
Pszichológiai segítséget kaptak szerdán Dobrosloveni község lakói is, ahonnan a második áldozat, Alexandra származott. Gheorghe Tudoraşcu polgármester szerint az emberek nagyon meg vannak rendülve a történtek miatt, ezért egy fővárosi pszichológuscsapat érkezett a településre, hogy segítsen nekik feldolgozni a tragédiát. Az elöljáró bejelentette, hogy a községvezetés
A polgármester szerint a lány ezt bátorságával érdemelte ki, „nagyon bátor volt”, jellemezte az áldozatot, akit a helyi néptánccsoportból ismert.
Eközben Marius Tucă újságíró a nyomozásban részt vevő forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a DNS-tesztek alapján a caracali rémtettek színhelyén talált emberi csontok az Alexandra maradványai. Ugyanezek a források megerősítik azt is, amiről a sajtó már kedden cikkezett, hogy
sőt, mintha le akarta volna rázni az 112-t háromszor is tárcsázó lányt. A belügyminisztériumi jelentés szerint az ügyeletes rendőr nem próbálta meg kisegítő kérdések révén beazonosítani, hol lehet fogva tartva a lány, és nem is adott tanácsot a megrettent tinédzsernek, hogyan viszonyuljon támadójához, hogy megússza élve míg kiérkeznek a rendőrök.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Ketten életüket vesztették abban a személyautóban, amelyet egy megcsúszott kamion tarolt le pénteken Iași megyében.
További híreink: keményen megbüntettek egy TikTokon hőbörgő Georgescu-rajongót, Marcel Ciolacu pedig egy kényelmes megyei tanácselnöki bársonyszékben pihenné ki a korábbi fáradalmakat.
További híreink: keményen megbüntettek egy TikTokon hőbörgő Georgescu-rajongót, Marcel Ciolacu pedig egy kényelmes megyei tanácselnöki bársonyszékben pihenné ki a korábbi fáradalmakat.
Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.
Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.
Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.

A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.

Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.

Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.

Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.