„Jól van, jól van, maradj ott! Ne foglald a vonalat” – mondta a rendőr a 15 éves meggyilkolt lánynak

Elutasító volt az ügyeletes rendőr, akinek segítenie kellett volna.
Hirdetés

Minél több részlet derül ki a Caracalban meggyilkolt tinilány, Alexandra Măceșanu ügyéről, annál inkább fény derül a román hatóságok inkompetenciájára, töketlenségére.

Azt, hogy a rendőrség nem kezelte helyén a caracali sorozatgyilkos, Gheorghe Dincă által megerőszakolt, majd megölt második lány ügyét, már első nap kiderült. Hogy mennyire nem, az még mindig meg tud döbbenteni,

napról napra egyre ijesztőbb részletek derülnek ki.

Most a Digi24-nek sikerült megszereznie egy felvételt az 112-t hívó áldozat és az operátor által kapcsolt rendőr beszélgetéséről. Ebből kiderül, hogy a rendőr leereszkedő hangnemben, már-már ellenségesen beszélt a megvert, megerőszakolt lánnyal.

„Hol vagy, te?”, „Jól van, jól van, maradj ott. Maradj ott és küldök egy csapatot, de ne foglald a vonalat” – mondta a több ízben is telefonáló lánynak, akit akkor kaphatott rajta a beszélgetésen fogvatartója, és utána meggyilkolta.

A rendőr csak a beszélgetés után egy órával (!) telefonált a Különleges Távközlési Szolgálathoz (STS) és kérdezte meg, hogyan kell lokalizálni a hívást, mivel nem tudta. Velük mintegy tíz percen keresztül beszélt.

A Digi24 egy jelentés alapján arról is beszámolt, hogy a lány ötször hívta a rendőrséget, az első járőrök a második hívás után, gyalog indultak el a keresésére. Bár nem mondta meg pontosan, az áldozat viszonylag jól körülírta, hogy a város mely területén tartózkodik.

A rendőri mulasztáshoz az ügyészség is hozzájárulhatott,

Hirdetés

az ügyészek ugyanis azt sugallták, hogy a módosított igazságügyi törvények szellemében a házkutatási parancs hiányában összegyűjtött bizonyítékokat semmisnek nyilváníthatják.

Abszurd adaléka a történetnek, hogy a gyilkos az áldozat anyját is felhívta, épp amikor egy rendőr kihallgatta a lány eltűnése ügyében. Azt mondta neki, hogy Alexandra megszökött, elment Angliába, hogy pénzt keressen. Utána a rendőr többször is megpróbálta visszahívni, de nem vette fel.

 

Hirdetés