// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Megint előkerült egy törvénytervezet, mely elferdítené az 1989-es forradalom kezdeteiről szóló történelmi tényeket

// HIRDETÉS

Jászvásár mártírvárossá válna, a temesvári forradalmárszervezetek történelemhamisítástól tartanak.

A pandémia miatt kialakult, egyre feszültebb társadalmi helyzetben nem túl szerencsés olyasmivel előállni, ami hosszú évek óta ellenségeskedést szít Románia két fontos városa, Temesvár és Jászvásár (Iaşi) között. Mégis újfent előkerült egy törvény-kezdeményezés valamelyik elfelejtett parlamenti fiókból, mely az 1989-es forradalom mártírvárosává nyilvánítaná a moldvai várost, ez pedig érthető módon bosszantja Temesvárt, ahonnan – történelmi tény – kirobbant a Ceaușescu-diktatúrát megdöntő népfelkelés.

A szenátus 2020 márciusában fogadta el a tervezetet,

egy év elteltével, idén március 24-én került a képviselőház elé, mely egy kiegészítő jelentést kérve továbbküldte a közigazgatási bizottsághoz. Korábban is álltak már elő hasonló ötlettel, bár nem ment át a parlamenten. A kezdeményezés mögött ezúttal Dan Lungu volt USR-s szenátor áll, aki íróként, szociológusként és irodalomtörténészként is elismert közszereplő, ettől függetlenül a Jászvásárt mártírvárossá nyilvánító kezdeményezésével méltán haragította magára a temesváriakat.

A Temesvári Forradalom Emlékezete nevű forradalmárszervezet elnöke, Gino Radu kifejtette: Jászvásáron mindössze annyi történt 1989. december 13-14-én, hogy egy értelmiségiekből álló csoportosulás röpcédulákat szórt szét a városban, előkészítve egy Ceuşescu elleni tüntetést.

A demonstrációra azonban már nem került sor, mert a Securitate közbelépett,

a szervezőket őrizetbe vették. A tüntetés napján néhány elmentek a tervezett helyszínre, ahol látván a csendőri jelenlétet, beültek egy közeli cukrászdába. Ennyi történt. Mitől mártírváros Jászvásár, hiszen nem dördült el egyetlen lövés, senki sem sérült meg? – kérdezi Gino Radu.

Nem lehet összehasonlítani egy jászvásári meg nem történt tüntetést a néhány nappal későbbi temesvári népfelkeléssel, ahol a karhatalmi erők először brutálisan szétverték a Tőkés László védelmére kialakult megmozdulást, majd miután az rendszerellenes jelleget öltött, és az egész városra kiterjedt, tüzelni kezdtek az emberekre.

Ráadásul Gino Radu szerint a jászvásári értelmiségieknek

nem is a rendszerváltoztatás volt a céljuk.

Látták a Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár által 1985-ben elindított peresztrojka moldovai propagandáját, és elérkezettnek látták az időt a romániai reformokra is.

1994 után kezdték feszegetni a témát, hogy valójában ez jelentette a romániai forradalom kezdetét, ami gyakorlatilag történelemhamisítás. Azóta rendszeresen felbukkan a közbeszédben – különösen a forradalom évfordulója körül – Temesvár szerepének elhalványítása az 1989-es forradalomban. Ennek a történelemhamisítási szándéknak adna löketet, ha a mostani tervezet átmenne a képviselőházon, ezért négy temesvári forradalmárszervezet a javaslat elutasítását kéri a honatyáktól.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro