Ezúttal Craiován csaptak fel a lángok egy egészségügyi intézményben gyújtogatás miatt.
Néhány hét telt el a legutóbbi romániai kórháztűz óta, de most megint egy egészségügyi intézményben kellett sürgősen beavatkozniuk a tűzoltóknak: ezúttal a craiovai pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok.
Most azonban nem baleset történt, hanem szándékos gyújtogatás.
A lángok hétfőn este csaptak fel a kórházban, de ezúttal senki sem szenvedett égési sérüléseket: 19 páciens és nyolc orvos sikeresen kimenekült, egy pácienst pedig a tűzoltóknak kellett kimenteniük.
Azért az incidensnek sérültjei is voltak: három orvost lábsérüléssel kellett kórházba szállítani, mivel a füsttől megijedve az első emeleti ablakon kiugorva menekültek a lángok elől.
A hatóságok szerint a lángok mintegy 20 négyzetméteren pusztítottak, de a tűzoltóknak sikerült gyorsan eloltaniuk a tüzet.
Mint kiderült, ezúttal nem baleset történt: a város polgármestere, Lia Olguța Vasilescu közölte, hogy az egyik ápolt – egy nő – felgyújtott egy matracot, ez okozta a tüzet.
Azt is elmondta, vizsgálatot rendelt el, hogyan történhetett meg, hogy az ápoltnál öngyújtó volt, és hogy az ügyeletes orvosok miért nem rendelték el a páciensek kimenekítését.
Mint ismert, az utóbbi hónapokban számos esetben tombolt tűzvész romániai kórházakban, és közülük több halálos áldozatokat is követelt.
Legutóbb a koronavírusos betegeket kezelő bukaresti Matei Balș járványkórházban csaptak fel a lángok, öt intenzív osztályon ápolt páciens bennégett.
Novemberben a Piatra Neamț-i megyei kórházban tíz ember halt meg egy tűzvészben.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Drámai fordulat állt be az elmúlt két évben a külföldön élő románok hazatérésének trendjében, amely 2022-ig egyértelmű volt – közölte hétfőn a Profit.ro gazdasági portál.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Robbanás volt hétfőn a román Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban, később pedig Magyarországon a százhalombattai olajfinomítóban keletkezett tűz.
A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.

Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.

Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.

Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.

… egy nackós szenátor nagyon elszabadult a plénum előtt… és miután a PSD törölte a „progresszív” kifejezést az alapszabályzatból, Grindeanu elnök úr elutazik egy európai progresszív szockó találkozóra.

Változik a közlekedési szabályrendszer, bevezetik az átlagsebesség-mérést. A hatóságok pedig nekimentek a román tengerparton uralkodó bódé-káosznak.

További híreink: hamarosan 16,68 milliárd eurót fogunk elkölteni fegyverkezésre, egy román teherautó-sofőr pedig megölt egy másikat Olaszországban.