Több mint 6 millió eurót fizettek egy hongkongi árverésen a Charles Darwin halála című vászonért.
Több mint 6 millió euróért kelt el egy hongkongi árverésen a világszerte elismert román festő, Adrian Ghenie Charles Darwin halála (The Death of Charles Darwin) című festménye. A Nagybányán született, a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemen diplomázott művész jelenleg a legsikeresebb romániai festőművész, nem ez az első képe, amely milliókért kelt el. Ghenie karrierje körülbelül 2006 óta ível meredeken felfelé, a kritikusok és a közönség körében is népszerű. A identitás bonyolult témáját boncolgató vásznain rendszeresen felbukkannak olyan ismert történelmi alakok, mint Hitler, Lenin vagy éppen Vincent van Gogh. Darwin alakja és munkássága különösen foglalkoztatja, mivel szerinte az angol természettudós által kidolgozott evolúcióelmélet történelmi paradigmaváltáshoz vezetett. Egy interjúban azt ecsetelte, hogy a tudományos elmélet volt az egyik alapja egyrészt a marxizmusnak – mivel az anyagiságot hirdeti és a transzcendens hiányát –, másrészt a nácizmusnak is, hiszen a természetes szelekciót feltételező evolúció a felsőbbrendű faj elméletében is fontos szerepet játszik. Ennek megfelelően a festő szerint Darwin elmélete olyan történelmi folyamatokat indított el, amelyek gyökeresen megváltoztatták az addig ismert világot. Darwin alakját többször is megfestette, fiatalon, középkorúként és idős korában is ábrázolta. A Charles Darwin halála című alkotás 2013-ban született. Íme az alkotás:
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.