// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Megérkezett a videobíró a kolozsvári fociba

// HIRDETÉS

A csúcstehnológia segítségével CFR 1-1-es döntetlent játszott a Sevilla ellen az Európa Ligában.

Az európai topligák csapatai sem győzni járnak a fellegvári stadionba ebben a szezonban, a CFR kellemetlen fociját ezúttal a Európa Liga ötszörös győztese, a spanyol Sevilla tapasztalta meg.

Az európai kupák tavaszi egyenes kieséses szakaszába története során másodszor eljutó román bajnok szinte teljes telt ház, több mint 17 ezer néző előtt harcolt egyenrangú félként egy olyan csapattal, amely tavaly nyáron 178 millió eurót költött játékosvásárlásra.

A főszereplő azonban ezúttal az UEFA videobíró-rendszere (VAR), amely a második félidő mindhárom kulcshelyzetében kisegítette Deniz Aytekin játékvezetőt. Főleg a CFR góljánál volt döntő a szerepre, a német bíró ugyanis nem látta Jules Koundé kezezését, de amikor kollégái szóltak, hogy nézze csak meg jobban az ismétlést, már befújta a 11-est.

Amikor pedig a Sevilla szeretett volna 11-est kapni, a képernyőket bámuló bírók erősítették meg Aytekin döntését, hogy Damjan Djokovic nem kézzel blokkolta Lucas Ocampos lövését, majd Jueszef En-Nesziri egyenlítő góljánál is a VAR erősítette meg, hogy lesről szó sem volt.

A CFR győzelme csupán 12 percen múlt, és a jövő heti sevillai visszavágón is a Sevilla a jóval esélyesebb a továbbjutásra, 2020 első nemzetközi kupameccse azonban igazolta, hogy a kolozsvári csapat nem véletlenül menetelt idáig a július 10-én indult európai mérkőzésein, másrészt talán a kételkedők egy részét meggyőzte a videobíró szükségességéről.

Európa Liga, a legjobb 16 közé jutásért, első mérkőzés:

Kolozsvári CFR–Sevilla FC 1-1

Gólszerzők: Deac (59. - 11-esből), illetve En-Nesziri (83.)

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
Krónika

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
Székelyhon

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

// még több főtér.ro