// 2026. március 21., szombat // Benedek

Megelégelte a kormány teszetoszaságát a Kolozs megyei tanács

// HIRDETÉS

Az önkormányzat önerőből építené meg az évek óta ígérgetett regionális kórházat. Valamikor.

Évek óta egy helyben topog a Kolozsvár mellé tervezett regionális sürgősségi kórház ügye, s ahogyan kinéznek a dolgok, ez a kormány sem fogja elkapkodni a dolgot, még annak ellenére sem, hogy a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) állandóan ezzel korteskedett az elmúlt kampányidőszakokban.

Alin Tişe, a Kolozs megyei önkormányzat elnöke most azzal állt elő, mi lenne, ha az egészségügyi tárca hatásköréből a megyei tanács hatáskörébe helyeznék át a teljes régiót kiszolgáló egészségügyi intézmény megépítésének a tervét. A megyeháza már hivatalosan is megkereste az ügyben Corina Creţu-t, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosát, valamint az Operatív Regionális Program (POR) lebonyolításáért felelős vidék- és regionális fejlesztési minisztériumot, hátha lesz valami a dologból. 

Az tudni kell, hogy jelenleg Kolozs megyében a  regionális kórház feladatait öt kórház 45 különálló épületben látja el. A statisztika azt mutatja, az utóbbi két évben megháromszorozódott a kórházi ellátást igénylők száma a megyében, tehát enyhén szólva sem ártana egy új egészségügyi központ a megyének. 

A Ponta-kormány még 2014-ben bejelentette nagy csinnadrattával, hogy három regionális kórház megépítéséről állapodott meg az Európai Bizottsággal, a politikai krízis miatt azonban a hiper-szuper létesítményeknek még a tervvázlata sem készült el. Két évvel később, a 2016-os választási kampányban a Szociáldemokrata Pártból (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségéből (ALDE) összeállt koalíció kormányprogramjában már nyolc ultramodern regionális egészségügyi központ megépítése szerepelt, azóta azonban a kormány az összes létező határidőt lekéste a szükséges dokumentációk összeállításával, de a nagyszabású tervet ismét visszafaragták. S közben csak úgy röpködtek az ígéretek és az újabb határidők. A jelenlegi kormány ismét három regionális kórház megépítéséről beszél, ezek Kolozsváron, Craiován és Iaşi-ban működnének, a tervek kivitelezését azonban 2020 utánra halasztanák. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro