Annyit tehetünk, hogy megpróbáljuk csökkenteni a terjedési sebességet, s ezáltal talán megakadályozható az egészségügyi rendszer újabb krízise. Oltakozással, más fegyver továbbra sincs.
A vírus terjedésének a növekedését biztosan nem tudjuk megfékezni, a cél az, hogy csökkentsük a sebességet: ha így haladunk, nem kizárt, hogy
s ha a fertőzöttek 10 százaléka, azaz 2500 személy kórházi kezelésre szorul, az egészségügyi rendszer ismét krízishelyzetben lesz. Ezt a forgatókönyvet csütörtökön Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, aki azt is hozzátette, mindent meg kell tenni, hogy felkészüljünk a legrosszabbra. Rafila egyébként úgy számol, hogy a lakosság 50 százaléka már kapott oltást, mivel az országnak nagyjából 16 millió rezidens lakosa van jelenleg. Ehhez még hozzá lehet adni azt az 1,8 millió személyt, akik átestek a betegségen – bár ez a szám nem hivatalosan sokkal nagyobb –, ami azt jelenti, hogy nagyjából
Virgil Musta, a temesvári Victor Babeş Kórház járványosztályának a vezetője is arra hívta fel a figyelmet, hogy hamarosan ismét nehéz időszak vár az országra. Szerinte sikerül majd ezen túljutni, de a halálesetek elkerülhetetlenek lesznek, ezért ismét arra biztatott mindenkit, hogy oltassa be magát, ha még nem tette meg. Musta azt is elmondta, nem egy olyan páciense volt már, aki a halálos ágyán megbánta, hogy nem a szakemberek tanácsaira hallgatott, hanem bedőlt az álhíreknek.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.