// 2024. október 3., csütörtök // Helga
túszejtés

Megadták magukat a Máltára gépet eltérítő líbiaiak

Állítólag politikai okból folyamodtak a gépeltérítéshez és túszejtéshez: Kadhafi-pártot követeltek. Aztán menedékjogot.

Több órán át tartó túszejtés után a gépeltérítők elengedték a 111 utast és 7 fős személyzetet arról a líbiai belföldi járatot bonyolító repülőgépről, amelyet Máltára irányítottak, majd megadták magukat.
 
Mindezt Joseph Muscat máltai miniszterelnök jelentette be, aki Twitterén folyamatosan közvetítette a túszdráma kifejletét. Egy óra alatt az összes utast elengedték nagyjából 25 fős csoportokban, végül a személyzet zömét is.
 
A légi kalózok a személyzet két utolsó tagjával hagyták el a gépet, amelyet landolása óta a máltai hadsereg katonái vettek körbe. A gépeltérítőket azonnal letartóztatták.
 
Az Afriqiyah Airways Szebha városból Tripoliba tartó járatát ma délben térítette el két férfi, aki azzal fenyegetőzött, hogy kézigránátot robbant fel.
 
Miután a gép leszállt, hamar kiderült, hogy hajlandóak szabadon engedni az utasokat a repülőtéren álló gépből, ha teljesítik a követeléseiket. A Reutersnek a gépen utazó egyik líbiai képviselő azt mondta, hogy a gépeltérítők azt követelték, hozzanak létre egy Kadhafi eszméit képviselő pártot (Moammer Kadhafi líbiai diktátor 1969-2011 között irányította az országot, 2011 októberében az ellene felkelők lelőtték). Később kiderült, hogy menedékjogot kértek Máltán.
 
A túszdráma alatt lezárták La Valetta nemzetközi repterét, az oda érkező repülőket visszafordították, vagy átirányították a közeli cataniai repülőtérre. 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro