// 2024. október 5., szombat // Aurél

Még idén 13 kilométerrel közelebb kerülhetünk a leginkább várt autópálya elkészültéhez (VIDEÓval)

Az Erdélyt a Déli-Kárpátokon keresztül Bukaresttel összekötő Nagyszeben–Pitești autópálya első szakasza még idén elkészülhet.

Még az idén elkészülhet az A1-es autópálya első szakasza Nagyszeben és Bojca (Boița) között, mely ugyan mindössze 13,17 kilométer hosszú, építése bőven szolgál kihívással a kivitelező Porr Construct cégnek. A legnagyobb kihívást a kistalmácsi (Tălmăcel) völgyhíd megépítése jelenti, melynek első szegmenseit a napokban kapcsolták össze, tehát minden esély megvan rá, hogy az év végéig részlegesen (egy-egy sávval) átadják a forgalomnak. A 127 millió eurós szerződést egyébként 2020 áprilisában írták alá, március 30-án érkezett meg az építkezés startját lehetővé tevő rendelet. Bár a határidő 2023 márciusa, a nehezén már túl vannak, mintegy 60 százalékkal elkészültek. A 650 méter hosszú konzolos völgyhíd nyolc szabad nyílással rendelkezik, legmagasabb pillére 30 méter magas lesz. Állítólag az építőipar legújabb standardjai szerint építik fel. A Nagyszeben–Bojca közötti szakaszon egy tíznyílásos völgyhíd is be van tervezve, mely 414 méter hosszú lesz. A Nagyszeben–Pitești autópálya kulcsfontosságú projekt, nem csak azért, mert ez lesz az első sztráda, mely átszeli a Déli-Kárpátokat, összekötve Erdélyt Bukaresttel, illetve a Fekete-tengert a nyugati országrésszel, hanem azért is, mert a Pitești melletti Mioveni településen működő Dacia gépkocsigyárat végre összekapcsolná a fő exportpiacával, Nyugat-Európával. A sztráda más szakaszain nem állnak olyan jól, mint az elsőn, a második szakaszra kiírt közbeszerzési eljárást még csak tavaly nyerte el két török cég, a harmadikra folyamatban van a kiírás. A negyedik szakasz tervezés alatt áll, míg az utolsó szakasz már épül, de 2025-ig szinte biztosan nem készül el.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását
Krónika

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását

Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Házkutatások Székelyudvarhelyen – úgy tudjuk, hogy az akciónak a pénteki verekedéshez is köze van
Székelyhon

Házkutatások Székelyudvarhelyen – úgy tudjuk, hogy az akciónak a pénteki verekedéshez is köze van

Hét helyszínen végeztek házkutatást a hatóságok Székelyudvarhelyen több, büntetőeljárás alá vont személy elleni nyomozás részeként. Az intézkedést egy nagyobb, több települést érintő akció részeként végezték – közölte a Hargita megyei rendőrség.

// még több főtér.ro