// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Még csak ma lépett életbe, máris cirkusz van a kolozsvári szemétszabályzat körül

// HIRDETÉS

Míg a lakosság elvégzi a hulladékkezelő vállalat és az önkormányzat helyett a szelektív hulladék kiválogatását, megtisztítását, összehajtogatását – mindezt magasabb díjszabásért – , addig ők jó pénzért értékesítik a szemetet az erre szakosodott cégeknek.

Rég nem látott panaszáradat érkezett a kolozsvári önkormányzathoz azt követően, hogy július elsejétől életbe lépett a várva várt új szemétgazdálkodási szabályzat, mely a szelektív hulladékkezelés mindeddig fakultatív jellegét teszi kötelező gyakorlattá, és komoly pénzbüntetéseket helyez kilátásba azok számára, akik nem hajlandóak gyakorlatba ültetni.

A legfőbb elégedetlenségi forrás, hogy az önkormányzat elmulasztotta megfelelő módon tájékoztatni a lakosságot az újdonságokról, miközben a változtatások tudatos lépések egész sorozatát várják el a lakosságtól. Ráadásul teszik ezt úgy, hogy

még a hulladékkezelés díja is növekedett 35 százalékkal.

Mi is írtunk korábban az akkor még csak tervezett szabályokról, de ahhoz képest is jelentek meg új elképzelések (vagy csak ezeket úgy eldugták, hogy korábban nem találtunk rá a szövegben).

A tömbházak lakói ezentúl a hulladékot négy különböző színű konténerben gyűjtik: a háztartási szemét megy a feketébe, a műanyag és a fém a sárgába, a papír és a karton a kékbe, míg az üveg a zöldbe. A magánházak lakói számára a polgármesteri hivatal különböző színű műanyagzsákokat biztosít (a fenti színkombináció itt is érvényes), természetesen ingyenesen. A háztartási szemetet a hulladékkezelő által biztosított kukákba lehet majd elhelyezni. A gond azzal van, hogy nem minden lakos kapott ilyen szemeteszsákokat és kukákat, többek között mi sem,

márpedig a szemét az sajnos gyűlik.

Elviekben tilos a szemét összekeverése, és aki ezt nem tartja tiszteletben pénzbüntetést kaphat. Egyszerűen meg kell tanulni, hogy melyik kidobandó csomagolásnak hol a helye. De vannak anomáliák is, hogy csak egy példát említsünk: a porcelánt, a kerámiát, a tükröket, az ablakokat nem az üvegek közé kell dobni. Ha kisebb méretűek, akkor mehetnek a háztartási hulladék közé, ha nagyobbak, akkor külön kell szólni a hulladékkezelő vállaltnak, mint például az építkezési vagy kertészeti hulladék esetében is. 

Felháborodásra adott okot, hogy az önkormányzat elvárja a lakosságtól, hogy csak elmosott és összepréselt üvegeket, PET-palackokat, tartóedényeket dobjanak a műanyagok közé, ugyanakkor csak tiszta és összehajtogatott papírt és kartont a papírok közé. A büntetések 1 000 és 40 000 lej között változhatnak, annak függvényében, hogy magánszemélyek vagy lakótársulások, illetve cégek szabálytalankodnak.

Áprilisban 35 százalékkal emelték a hulladékelvitel díját, egy személy után 9,88 lejt kell fizetni a korábbi 7,18 lej helyett. A szabályzat szerint a szelektív hulladékot ingyen viszik el,

de ez nem változtat a drágulás tényén.

Miután az állandó elismerésekhez szokott Emil Boc polgármester a Facebookon közzétette a szabályzat életbe lépését, panaszáradat érkezett a bejegyzése alá (már több mint hatszázan véleményt nyilvánítottak). Van aki szóvá teszi, hogy míg a lakosság elvégzi a hulladékkezelő vállalat és az önkormányzat helyett a szelektív hulladék kiválogatását, megtisztítását, összehajtogatását – mindezt magasabb díjszabásért – , addig ők jó pénzért értékesítik a szemetet az erre szakosodott cégeknek. Úgy érezzük, jogos a felvetés.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro