// 2024. október 5., szombat // Aurél
Tragédia

Még csak bűntudata sincs a vállalkozónak, aki patkányirtás közben két gyerek és egy anya halálát okozta

A feketepiacon szerezte be a mérget, megpróbálta eltussolni az esetet, és még lelkiismeret-furdalása sincs – mindezt figyelembe vette a bíró, amikor meghozta az ítéletet a végzetes temesvári patkányirtás ügyében.

Jogerősen hat év és kilenc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a temesvári fellebbviteli bíróság Sorin Buţă vállalkozót, aki még 2019 őszén több száz ember életét veszélyeztette, amikor a feketepiacon vásárolt kártevőirtó szerrel végzett patkányirtást egy temesvári tömbházban. Egy pár napos csecsemő, egy három éves gyermek és egyikük 29 éves anyja halt bele a felelőtlen műveletbe, ugyanakkor többen kórházi ellátásra szorultak.A román sajtó szerint csodával határos módon élték túl. A férfinak több százezer euróra rúgó erkölcsi kárterítést is kell fizetnie az érintett családoknak (egészen pontosan 150 ezer eurót és 700 ezer lejt). Az ügyészség megállapította, hogy az illető egy Delicia-GASTOXIN nevű gázosító szert használt, melyet alumínium-foszfid tabletták formájában szoktak alkalmazni a gabonasilókban a rágcsálók ellen. Nem is tudott semmit a szer hatásairól, amikor a feketepiacon megvásárolta, de egy kiürített szálloda fertőtlenítése során kipróbálta, majd megtapasztalta, hogy erősebb a szokásos kártevőirtóknál. Ez sem volt elég, hogy kellő óvatsossággal járjon el. A boncolások során megállapították, hogy mindhárom áldozat kétséget kizáróan a mérgezésbe halt bele. Az ítélet meghozatalakor a bíró figyelembe vette, hogy a vádlott tisztában volt, hogy veszélyes szert használ, megpróbálta elleplezni, hogy törvénytelenül jutott hozzá, még az irtáskor használt eszközöket is a város másik pontján dobta el, hogy ne lehessen hozzá kötni, és a tárgyalások során semmilyen jelét nem adta annak, hogy bűntudata lenne.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro