Ezt alaposan elnézték az illetékesek.
Egészen elképesztő helyzetet volt képes összehozni a kormány a koronavírus-járvány elleni küzdelem során: egyelőre úgy tűnik, megoldotta, hogy a csütörtök éjfélkor lejáró szükségállapot és a helyét átvevő, elvileg enyhébb korlátozásokat tartalmazó veszélyhelyzet közötti átmenet három napos legyen.
És hogy ezen időszak alatt ne legyen érvényben semmilyen korlátozó intézkedés, amellyel törvényes úton meg lehetne akadályozni a nagyobb csoportosulások kialakulását, illetve ki lehetne kényszeríteni a maszkviselést a zárt terekben.
Az egész azzal kezdődött, hogy az alkotmánybíróság még múlt szerdán alkotmányellenessé nyilvánította azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely horribilis összegűre növelte a kijárási korlátozások megsértéséért kiróható bírságokat.
Ennek nyomán a kormány úgy döntött: nem vállalja be annak a kockázatát, hogy a veszélyhelyzetet is rendeletben hirdesse ki, így törvénytervezetet dolgozott ki az enyhébb megkötéseket tartalmazó különleges jogrend idején érvényes korlátozó intézkedésekről.
Ami annyiban dicséretes, hogy a parlamentet is bevonta a folyamatba.
Csakhogy mindezt túl sokáig halogatta.
Mivel ugyanis csak hétfőn fogadta el a tervezetet, az alkotmányos előírások miatt – még ha a parlament sürgősségi eljárással tárgyalja is – nem biztos, hogy pénteken hatályba lépett.
A szociáldemokrata párti (PSD) többségű szenátus kedden este – rengeteg módosító indítványt elfogadva – megszavazta a tervezetet.
A módosítások között ott van, hogy veszélyhelyzet kihirdetése esetén a kormánynak öt napon belül meg kell szereznie a veszélyhelyzet bevezetéséhez a parlament jóváhagyását is. A 30 napra kihirdetett veszélyhelyzetet a kormány a belügyminiszter javaslatára kormányhatározattal meghosszabbíthatja.
Emellett a veszélyhelyzet idején megyénként és térségenként különböző intézkedéseket lehet bevezetni. Törölték a törvénytervezet szövegéből azt a lehetőséget, hogy a közintézmények versenyvizsga nélkül alkalmazhassanak a járvány elleni küzdelemhez szükséges munkaerőt hat hónapos munkaszerződéssel.
A tervek szerint szerdán a képviselőház is megvitatja és megszavazza a tervezetet.
Csakhogy ekkor még mindig nem kerül Iohannis államfőhöz kihirdetésre.
Várni kell ugyanis két napig, hogy a honatyák, akiknek nem tetszik, alkotmánybíróságon támadhassák meg a jogszabályt.
Ha ez nem történik meg, két nap múlva az államfő már aláírhatja.
De hiába írja alá már pénteken 0 óra 01 másodperckor, mivel egy jogszabály a Hivatalos Közlönyben való megjelenése után rendszerint csak három nappal lép hatályba.
Vagyis jelen esetben hétfőn.
Kérdés, hogy sikerül-e valamilyen megoldást találni – például megpróbálják-e a képviselőházban úgy módosítani, hogy a törvényben az szerepeljen: már a Közlönyben való megjelenés pillanatában hatályba lép.
Már amennyiben ez lehetséges.
A másik lehetőség, hogy a kormány sürgősségi vagy egyszerű rendeletet ad ki az erre a három napra érvényes korlátozásokról. Viszont ennek kétséges az alkotmányossága.
Ha nem sikerül megoldást találni, akkor úgy néz ki, hogy ez egy régóta nem tapasztalt, szabad hétvége lesz.
A gond csak az, hogy a koronavírus terjedése számára is.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.