// 2026. március 20., péntek // Klaudia

Medvékkel táborozhatsz Zernyesten

// HIRDETÉS

Az indiántábor fílingjét akarják összekapcsolni a medvék megmentésével. Gyerekek - kerítés - medvék.

Gyermekeknek szánt indiántábor létesítését tervezik Európa legnagyobb medverezervátumának a működtetői az erdélyi Zernyesten.

Cristina Lapis, a Többmillió Barát (Milioane de Prieteni) egyesület elnöke elmondta, annak szeretnék megteremteni a lehetőségét, hogy a nyári táborba jelentkező gyermekek egy sátortető alatt a szabadban töltsenek egy éjszakát a Libearty medverezervátum állataival.

Az egyesület 2005-ben az Állatvédelmi Világszervezettel (WSPA) közösen hozta létre a Zernyest melletti 70 hektáros rezervátumot, amelyben ma 78 medve él. Az állatok mindegyikét korábban embertelen körülmények között tartották fogságban. 

Akad közöttük cirkuszi mutatványos, és olyan medve is, amelyet pár négyzetméteres ketrecben vagy láncra verten tartottak látványosságként valamely romániai vendéglátó egység udvarán. A medvék némelyike Románia uniós csatlakozása után az EU szabványait nem teljesítő állatkertekből került a rezervátumba.

Románia 1993-ban ratifikálta a medvék védelméről szóló berni egyezményt, de csak 2005-től bünteti a vadon élő medvék befogását - olvasható a létesítmény honlapján. 

Cristina Lapist egy Maya nevű medve története érintette meg annyira, hogy az állatmentők élére állt. Mayát a Törcsvár-kastély közelében egy panzió udvarán nevelték szűk ketrecben. Az állat legyengülten várta az elmúlást, amikor a hölgy rátalált. Négy évig táplálta és gondozta Mayát, de nem sikerült megmentenie. Az állat önmagát megcsonkítva tiltakozott a helyzete ellen. 

A zernyesti Libearty rezervátumot három évvel a létesítése után tették látogathatóvá. Jelenleg telefonos bejelentkezés után fogadnak csoportokat, amelyek idegenvezetővel nézhetik meg a Libearty lakóit. A látogatókat kerítés védi a vadállatoktól. 

Romániában vadon is élnek barnamedvék. Az Állatvédelmi Világszervezet becslése szerint az Európai Unióban vadon élő barnamedvék mintegy fele él a Kárpátokban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro