// 2024. október 1., kedd // Malvin
Erdély

Mátyás, az Igazságos „belovagol” Erdélybe

Mégpedig a Mátyás király-emlékév keretében. A közelgő rendezvénysorozatról tájékoztattak a szervezők.

A Mátyás király-emlékév kolozsvári sajtótájékoztatóján az emlékév tanácsadói testületének tagjai és szervezői arról számoltak be kedden délelőtt, mire számíthat a nagyérdemű közönség e jeles esztendőben. Jelen voltak: Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatónője, Mile Lajos főkonzul (Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa), Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Gaal Gergely, a magyar országgyűlés képviselője, illetve Macalik Arnold, az Amaryllis Társaság elnöke. Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke betegség miatt nem tudott jelen lenni az eseményen.

Macalik Arnold, Csibi Krisztina, Gáll Gergely, Mile Lajos és Lomnici Zoltán (Vakarcs Loránd fotója) 

A jelenlevők beszámoltak arról, hogy a tavaly decemberben hivatalosan bejelentett Mátyás király-emlékév egyik kiemelt helyszíne Erdély, ezen belül pedig Kolozsvár lesz. De hát ez némiképp érthető is, tekintettel arra, hogy a sajtótájékoztatót is abban az épületben tartották, ahol 575 évvel ezelőtt Hunyadi Mátyás megszületett. 

Mátyás király Magyarország, a határon túli területek, illetve a tágabban értelmezett régió legfontosabb alakja,

ezért méltó módon kell megünnepelni, különösen Erdélyben és különösen 2018-ban, amikor a románok az egyesülést ünneplik. Ám ezt nem valamiféle ellencsapásként kell értelmezni. Mátyás király mindannyiunk közös öröksége, magyaroké és románoké egyaránt. És az Igazságosnak nevezett király korábban is integráns alak volt, tehát idén is az tudna lenni. Igaz, nem tudni, mikor volt nehezebb dolga: korábban, avagy most.

Az emlékév programsorozatának módszertana két fő irányvonalat követ: egyrészt Mátyás király korának megismertetése a cél, másrészt az, hogy a szellemi örökséget élményszerűvé, vonzóvá tegyék. Ennek érdekében vándorkiállításokat, konferenciákat, ismeretterjesztő előadásokat és játékos, interaktív bemutatókat fognak szervezni az emlékév során, melynek zárórendezvényére idén szeptemberben, a Hunyad Megyei Magyar Napok keretében kerül majd sor.

Kitérnénk kicsit Lomnici Zoltán beszédére, aki kétszer is felemlegette az őshonos kisebbséget akasztással fenyegető román ex-miniszterelnököt, Mihai Tudosét. Ebben az országban Lomnici szerint idén meg kell emlékezni Erdély megszállásának 100. évfordulójáról is. (Igen, ez az, amit a románok nagy egyesülésnek neveznek.) Lomnici szerint a Mátyás Emlékév elegáns válasz az említett aktusra. 

Az mindenesetre tény, hogy Hunyadi Mátyás államalkotó király volt, erős Magyarországot teremtett, és nem csak Magyarországot, egész Európát is védte az oszmán birodalom terjeszkedése ellen. Ugyanakkor meghonosította a reneszánsz kultúrát az országban. Az is elmondható, hogy

Mátyás király a közép-európai népek összefogásának szimbóluma.

Macalik Arnold, az Amaryllis Társaság elnöke bemutatta a 26. Mátyás Napok programját: idén is zenével, tánccal, képzőművészettel és játékkal jelentkezik a rendezvény, azonban a szervezők igyekeztek lefújni a port a hagyományról.
Az első nap (február 23., péntek) rögtön egy premierrel indul. Kolozsváron ugyanis eddig egyetlen, Mátyás királyról elnevezett terem sem volt. És a Sapientia EMTE Tordai úti épületének aulája eddig névtelenül állt. Hát ennek véget vetnek. Mátyás terem lesz a neve. Ugyanott Lupescu Radu történész tart előadást, amelyet reneszánsz táncok követnek az előcsarnokban.
A szombati nap (február 24.) elsősorban a gyermekeké lesz, de persze nem csak. Könyvillusztráció-kiállítás, hagyományos táncház Both József és Both Zsuzsa irányításával, Mátyás királyról szóló animációk, főtéri vándorkiállítás, kórusművek, no meg a nap egyik fénypontja, egy látványos utcai felvonulás a Farkas utcai református templomtól Kolozsvár főterén át (ahol egy fényjátékot csodálhat meg a közönség) Mátyás király szülőházáig, ahol Bordos László Zsolt képeit vetítik az épületre.
A zárónapon (február 25., vasárnap) reneszánsz hangversenyeket szerveznek. Vannak még alakulóban levő programpontok, például az a terv, hogy a jövőben Mátyás király születésnapján a kolozsvári városháza tornyából ne a megszokott Enescu-melódia szóljon, az idő múlását hírül adandó, hanem reneszánsz zene. 

A további programokról, a Mátyás király jegyében zajló idei Kolozsvári Magyar Napokról a későbbiekben tartanak tájékoztatót a szervezők.

Éljen tehát a Mátyás-emlékév, és éljen a Király!

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.