// 2026. július 26., vasárnap // Anna, Anikó
vegyesen

Mától a programozók is adóznak, sutyiban szüntették meg az egyetlen román sportnapilapot – szerdai hírek

// HIRDETÉS

És még az is lehet, hogy határidő előtt átadnak egy útszakaszt Romániában.

Mostantól még a programozók is adót fizetnek

November 1-jétől érvénybe lépett a költségvetési hiányt csökkenteni hivatott törvény, amelyet felelősségvállalással fogadott el a kormány. A változtatások között az egyik legszembeötlőbb, hogy mostantól kezdve az eddig adómentességet élvező IT-szektor is kénytelen lesz pénzt fizetni az államkasszába, legalábbis azok az alkalmazottak, akik bruttó 10 ezer lejnél nagyobb fizetéssel rendelkeznek – ami ebben az ágazatban nem ritka. A korábbi gyakorlattal ellentétben ugyanakkor az építőiparban, az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban dolgozók már nem mentesülnek az egészségügyi és társadalombiztosítási adó befizetése alól, igaz egyúttal a minimálbért is megemelték ezekben az ágazatokban: az építőiparban 4582 lej, az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban pedig 3436 lej lesz a bruttó minimálbér.

„Az éj leple alatt” szűnt meg az egyetlen román sportnapilap nyomtatott változata

Stílszerűen halottak napján „halt meg” az egyetlen román sportnapilap, a Gazeta Sporturilor nyomtatott változata: a november 1-jei lapszám volt az utolsó, amely papír formában megjelent. Nem új keletű dolog, hogy a hagyományos sajtó haldoklik, sok példát láttunk már arra, hogy a gazdasági válság, a növekvő nyomdai költségek és ezzel párhuzamosan a csökkenő olvasottság együttesen nyomtatott lapok megszűnéséhez vezettek. A különös ez esetben inkább az, hogy október utolsó napján a lap munkatársai még nem is tudtak róla, hogy éppen az utolsó nyomtatott számot szerkesztik. Ők is csak szerdán, a kiadó által küldött tájékoztató e-mailből (!) szereztek róla tudomást, hogy a papírkorszaknak lőttek, ezentúl csak a Gsp.ro portálon fut tovább a projekt, ráadásul 9 munkatársat, köztük Cătălin Tolontan felelős szerkesztőt is menesztenek. A Gazeta Sporturilort és a Libertatea bulvárlapot is kiadó Ringier az eladások drasztikus csökkenésével, illetve a papírárak és nyomdai költségek emelkedésével indokolta a lépést. Érdemes azonban megjegyezni, hogy minderre egy hónappal azután került sor, hogy menesztették Cătălin Țepelin főszerkesztőt is. A kiadó részéről a főszerkesztő együttműködési hajlandóságának hiányával indokolta az elbocsátást, de Țepelin szerint azért tették félre, mert a szerkesztőség ellenállt annak, hogy a kiadó a tulajdonosi kör kereskedelmi érdekeinek vesse alá a munkájukat. Később a lap munkatársai konkrétumokat is feltártak egy közös közleményben: szerintük több ízben érkeztek hozzájuk olyan kérések „felülről”, hogy a menedzsment képviselőinek még a megjelenés előtt mutassák meg azokat a cikkeket, amelyek a lapban hirdető fogadóirodákkal kapcsolatosak. Ennek a szerkesztőség a főszerkesztővel együtt ellenállt. Tavaly egyébként a Libertatea újságíróinak munkájába is megpróbáltak felülről belenyúlni, amikor a lap egy olyan ingatlanfejlesztő társaságról cikkezett, amelynek egyik vezetője az újságot kiadó Ringer vezetőtanácsában is helyet foglalt. A két lap, a Gazeta Sporturilor és a Libertatea szerkesztőségeit különben szét is választják, utóbbi még a hónap elején új helyre költözik. A Gazeta Sporturilor jövőre ünnepelte volna a nyomtatott lap megjelenésének 100. évfordulóját.

Ilyen se volt még: határidő előtt átadhatnak egy épülő útszakaszt Romániában

A tervezett Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi út Bihar és Biharszentandrás közötti 18,96 kilométeres szakaszáról van szó, amelyet 2022-ben kezdett el építeni az osztrák Strabag vállalat. Bár a szakasz átadásának határideje jövő márciusban lenne, a közúti beruházásokat árgus szemekkel figyelő Pro Infrastruktúra Egyesület szerint, ha ilyen ütemben haladnak a munkálatok, az átadásra már december 15–20. környékén sor kerülhet. Ezzel az osztrák vállalat két decemberi rekord megdöntésére is esélyes, hiszen az észak-erdélyi autópálya (A3) szintén általuk épített Maroskece és Aranyosgyéres közötti 15,7 kilométeres szakasza is elkészülhet az év végére, ezzel pedig kilenc hónappal a határidő előtt végeznének. A egyesület szerint 15 év alatt egyetlen kivitelező sem volt képes ilyen bravúrra az országban. Na persze ezek még csak latolgatások – nehogy a rossz idő vagy bármi közbeszóljon.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?
Főtér

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

Tanasă kiállt a székelyföldi városban provokációra készülő fekete öves magyargyűlölő mellett
Krónika

Tanasă kiállt a székelyföldi városban provokációra készülő fekete öves magyargyűlölő mellett

Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?
Főtér

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta
Székelyhon

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta

Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére
Krónika

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

A nap, amikor Orbán Viktor 16 év után ellenzéki pártvezetőként mond beszédet Tusványoson
Székelyhon

A nap, amikor Orbán Viktor 16 év után ellenzéki pártvezetőként mond beszédet Tusványoson

Legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy Orbán Viktor a miniszterelnöki pozíció átadása után az ellenzék vezetőjeként tartott előadást Tusnádfürdőn. Ez most ismét megtörténik. Kövesse velünk élőben a Tusványos legfontosabb szombati történéseit!

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.