// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Másodjára ad át egy befejezetlen élményfürdőt Lugos polgármestere

// HIRDETÉS

Az évek telnek, a strandkomplexumot pedig minden választás előtt átadják.

Furcsa szokássá vált a Bánság második legnagyobb városában, Lugoson, hogy Francisc Boldea (PSD) polgármester időnként átad vagy felavat egy olyan megvalósítást, amelyik valójában nem készült el. Nem hisszük, hogy véletlen egybeesés lenne, hogy mindig választások előtt pár nappal hódol ezen szenvedélyének az elöljáró.

Ezúttal egy olyan strand megvalósításával dicsekszik, mely egyelőre nem alkalmas fürdőzésre, ugyanis az óriáscsúszdát még nem sikerült befejezni. Ettől függetlenül, az önkormányzat megnyitja a látogatók előtt, akik külön órarend szerint csodálkozhatnak rá a megvalósításra. Fürdőruhát azonban még korai lenne magukkal vinniük.

A 8 millió lejbe kerülő szabadtéri strandnak 2015-ben kellett volna elkészülnie. Két évvel ezelőtt a polgármester azt ígérte, hogy 90 napon belül befejezik. Hát, nem jött össze. Ezzel a mindmáig befejezetlen stranddal akarja learatni – újból – a választási babérokat Boldea.

A strand egyébként egy élményfürdő része, melyet 2016-ban, a helyhatósági választások előtt

">avatott fel a polgármester, de az sem működött egyetlen napig sem. Három éve

">várják a lakosok, hogy élmény-fürdőzhessenek, mindhiába.

Öt évvel ezelőtt, a 2014-es választások előtt egy gyalogos hidat is felavatott, népzenével, szentmisével, ahogy azt illik. De az legalább mind a mai napig áll, igaz, hogy a mozgáskorlátozottak számára továbbra sem elérhető, mivel leszerelték róla a feljárót.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.