// 2026. szeptember 6., vasárnap // Zakariás
változások

Markó Béla: hiba volt az RMDSZ részéről, hogy csak a Fidesszel ápolták a kapcsolatot – hírmix

Fotó: Digi24 (archív)

Fotó: Digi24 (archív)

Fotó: Digi24 (archív)

// HIRDETÉS

Tisztázódott az UNESCO-geoparkok jogi státusza. Továbbá: Románia a régió legkiszolgáltatottabb helyzetében van az iráni háború miatt.

Markó Béla: hiba volt az RMDSZ részéről, hogy csak a Fidesszel ápolták a kapcsolatot

Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke a Digi24 hírtelevíziónak adott interjújában úgy vélekedett kedden, hogy a Szövetség képviselői az utóbbi időben téves politikát folytattak, mivel a romániai magyaroknak szoros kapcsolatokat kellett volna ápolniuk Magyarország összes demokratikus pártjával, nem csupán a Fidesszel.

Arra a kérdésre, hogy hibát követett-e el Kelemen Hunor jelenlegi RMDSZ-elnök Orbán Viktor támogatásával, Markó igennel felelt, majd megindokolta: úgy gondolja, egyenlő távolságtartással kell kezelniük a magyar politikai életet és azokkal a demokratikus pártokkal is szoros kapcsolatokat kell ápolniuk, akik épp nem kormányoznak. Az RMDSZ nem tartott fenn kapcsolatokat más magyarországi pártokkal, az utóbbi időben pedig különleges kapcsolatot ápolt a kormányzó Fidesszel. Ez szerinte nem jó,

„nekünk minden pillanatban szükségünk van az összes politikai párt támogatására”

– hangsúlyozta.

// HIRDETÉS

Markó szerint a pártnak ebben a helyzetben változásra van szüksége és meg kellene próbálnia a lehető legjobb kapcsolatot ápolni a kormányba kerülő párttal és levonnia a tanulságokat a történtekből. A Szövetségben szükség van egy komoly elemzésre és arra, hogy megállapítsák, hol hibáztak, majd hozzátette, nem biztos abban, hogy kollégái tisztában vannak azzal, hogy nagy hibát követtek el, amikor egyetlen párthoz kötődtek.

Az interjúra reagálva Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője kifejtette, hogy ismerik Markó Béla álláspontját, a volt elnök többször is megfogalmazta ezt a véleményét az évek során, ellenben úgy gondolja, nem tévedtek azzal, hogy Orbán Viktort és a Fideszt támogatták.

„Az RMDSZ támogatását nagyon röviden és tömören lehet megmagyarázni: azért, mert Orbán Viktor és a Fidesz helyes hozzáállást tanúsított a romániai magyar közösség iránt. (...) Pénzügyi támogatás is volt, de nagyon téved az, aki azt hiszi, hogy Orbán támogatását csak anyagi szempontokból lehet megmagyarázni. A magyar parlamentben elfogadtak egy törvényt, amely kiterjesztette az állampolgárságot a romániai magyar közösségre is. Helyes hozzáállást tanúsítottak. Ez magyarázza az RMDSZ támogatását. Mi vagyunk a romániai magyar közösség törvényes képviselői, és többségükkel összhangban jártunk el. A szavazók 91%-a támogatta a Fideszt.”

– fogalmazott a szóvivő.

Románia a régió legkiszolgáltatottabb helyzetében az iráni háború miatt

Az Erste legújabb, április 12-i felmérése szerint a közép-kelet-európai régióból Románia az az ország, amely a legkitettebb a negatív gazdasági következményeknek az iráni háború kontextusában. Ha a közel-keleti konfliktus elhúzódik, Románia akár recesszióba is kerülhet.

Románia továbbra is a régió legmagasabb inflációját fogja felmutatni, amely jóval magasabb, mint a Lengyelországban, Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában, Bulgáriában, Horvátországban vagy Szlovéniában regisztrált érték, és a gazdasági növekedési előrejelzést nullára csökkentették (1%-ról 0,3%-ra). A régió átlagos inflációját 2026-ra 3,8%-ra vetítik elő, és az átlagot jelentősen emeli a Romániára az idei évre vonatkozó 7,7%-os inflációs becslés, amely magasabb, mint 2025-ben, az Ormuz-szoros blokádja miatt. A közép- és kelet-európai inflációs becslések 0,6%-kal emelkedtek az iráni konfliktus kitörése után.

Az Erste becslése szerint a régió központi bankjai a kamatokat a jelenlegi szinten tartják majd. Lehetséges azonban, hogy a BNR 0,25%-kal csökkenti a referencia-kamatot Romániában, de ez legvalószínűbb az év vége felé, novemberben. A Közel-Keleten elhúzódó konfliktus forgatókönyve –amelyet az Európai Központi Bank a legpesszimistábbnak tart – azonban recesszióba taszítaná Romániát az év végéig.

Tisztázódott az UNESCO-geoparkok jogi státusza

A környezetvédelmi minisztérium kedden közölte, hogy feloldották az UNESCO-geoparkok kijelölésének gátját Romániában, miután tisztázták a jogi zavart, mivel a geoparkok természetvédelmi területek közé sorolása téves értelmezésekhez vezetett a földhasználat esetleges korlátozásait illetően.

„Az UNESCO geoparkok nem jelentenek további korlátozásokat a közösségek számára, hanem valódi fejlődési, oktatási és nemzetközi ismertséget biztosító lehetőségeket”

– magyarázta Diana Buzoianu miniszter.

A kormány a Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium javaslatára nemrég elfogadott egy sürgősségi rendelettervezetet az 57/2007. sz. sürgősségi rendelet módosítására és kiegészítésére, amely a védett természeti területek rendszeréről szól. A jogszabály tisztázza a geoparkok státuszát, összhangban az UNESCO Nemzetközi Geoparkok Programjának szabályaival és gyakorlatával.

A jogszabály-módosítás egy, a gyakorlatban felmerült valós problémára ad választ: a geoparkok természetvédelmi területek kategóriába sorolása téves értelmezésekhez vezetett a földhasználat esetleges korlátozásait illetően. Ezek a felfogások egyes esetekben a helyi közigazgatási hatóságok ellenállásához és a geoparkok nemzetközi szintű kijelölésére irányuló kezdeményezések megakadályozásához vezettek.

Az új szabályozás értelmében a geoparkokat az UNESCO-szabványoknak megfelelően olyan területekként határozzák meg, ahol a geológiai örökséget a természeti és kulturális örökséggel együttesen, integrált módon hasznosítják a helyi közösségek fenntartható fejlődésének támogatása érdekében. Tehát nem természetvédelmi területekről van szó.

Az UNESCO geopark státuszt korlátozott, 4 éves időtartamra adják meg, rendszeres, szigorú értékelések mellett, ami biztosítja a magas szintű irányítási és helyi részvételi szabványok fenntartását.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

 

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Drágít a legolcsóbb áramszolgáltató
Krónika

Drágít a legolcsóbb áramszolgáltató

Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen
Főtér

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Székelyhon

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig
Krónika

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost
Székelyhon

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost

Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

 

// HIRDETÉS