// 2026. július 26., vasárnap // Anna, Anikó

Markó Attila befejezheti a menekülést, dúl a verbális pankráció az AUR és az RMDSZ közt – itt a csütörtöki hírmix

// HIRDETÉS

A vádemelések miatt Magyarországra költözött politikust az utolsó perében is felmentették, csomagolhat. Nézzük, mi más történt még a mai napon.

Markó Attila hazatérhet, az utolsó perében is felmentették

Közel nyolc és fél év alatt ötször emeltek vádat Markó Attila RMDSZ-es politikus ellen, ezek közül három perben felmentették, két esetben pedig az ügyészség ejtette a vádat. Markó – aki évekkel ezelőtt Magyarországra menekült, miután több restitúciós és kártérítési ügyben is vádat emeltek ellene – ma jelentette be a Facebook-oldalán, hogy a bíróság felmentette az utolsó perében is, így haza fog költözni. „További 32 teljesen azonos kártérítési ügyben az ügyészség megszüntette az eljárást az első jogerős felmentés után. Itt ér véget ez a történet”, írja bejegyzésében a restitúciós hatóság kártérítési bizottságának volt tagja. Ezekről az ügyekről mi is többször írtunk, itt lehet ezeket visszaolvasni.

Dúl a verbális pankráció a széljobber AUR és az RMDSZ közt

Miután az AUR elnöke, George Simion tegnap azzal állt elő, hogy az RMDSZ akadályozza a helyi közigazgatás hatékonyabbá tételét, majd etnikai terroristának nevezte a szervezetet, majd hatásvadászat kedvéért azt is hozzácsapta, hogy a szövetség autonóm régióról álmodozik, ma megérkezett az RMDSZ reakciója is, s az sem lett gyenge. Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Csoma Botond az Agerpresnek azt mondta, az AUR etnikai terrorizmusra vonatkozó vádjai természetesen alaptalanok, maga Simion sem tudta érvekkel alátámasztani kijelentését. A kolozsvári politikus szerint a párt újabb kisiklása „ismét azt bizonyítja, hogy az AUR egy sovén és ostoba politikai alakulat". Persze nem ez az első eset, amikor az AUR hasonló magyarellenes, soviniszta támadásokkal áll elő, mert – ahogy Csoma fogalmazott – a széljobber pártnak se ötletei nincsenek, se koherens kormányprogramja, és képtelen lenne kormányozni az országot. Kíváncsian várjuk a harmadik felvonást…

Csúnyán ért véget 86 diák Szeben megyei kirándulása

Diákokat szállító autóbuszok ütköztek egymásnak szerdán este Szeben megyében, Hula Bradului közelében, melynek következtében harmincegy 15 és 17 év közötti utast szállítottak a sürgősségre, s ma kiderült, közülük hármat be is utaltak a kórházba kisebb sérülésekkel. A rendőrség tájékoztatása szerint az egyik autóbusz sofőrje hirtelen fékezett egy szemből érkező személygépkocsi miatt, a mögötte haladó – szintén diákokat szállító – autóbusz pedig hátulról belerohant, de nekicsapódtak az autónak is. Szintén a rendőrségtől tudjuk, hogy 86 kiskorú – a legtöbben a brassói teológiai líceum diákjai – és hét felnőtt volt érintett az 1-es országúton történt ijesztő karambolban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Tanasă kiállt a székelyföldi városban provokációra készülő fekete öves magyargyűlölő mellett
Krónika

Tanasă kiállt a székelyföldi városban provokációra készülő fekete öves magyargyűlölő mellett

Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?
Főtér

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta
Székelyhon

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta

Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére
Krónika

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap