// 2025. október 24., péntek // Salamon

Máris szokhatja a rács mögötti világot a három ember halálát okozó kártevőirtás felelőse

// HIRDETÉS

Utólag már operatívak a hatóságok.

Nem mintha ez az áldozatokon vagy a családjukon bármit is segítene, de legalább máris kezdheti érezni a felelősség súlyát annak a temesvári kártevőirtó cégnek a tulajdonosa, amely olyan csodálatos hatékonysággal volt képes a dolgát végezni egy panelházban, hogy abba egy csecsemő, egy kisgyerek és az édesanyjuk is belehalt.

A férfit – aki beismerte, hogy a felhasznált, a szokásosnál nagyobb koncentrációjú, Delicia gastoxin nevű, alumínium-foszfidot tartalmazó szert a feketepiacon szerezte be – 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték gondatlanságból elkövetett emberölés, gondatlanságból elkövetett testi sértés és mérgező anyagokkal való kereskedelem miatt.

Az egészségügyi minisztérium szerint egyébként összesen 33 személyt, köztük 21 gyereket ápolnak különböző temesvári kórházakban a tragikusra sikeredett kártevőirtás után.

A páciensek állapota stabil, egyesek még mindig hányingerre panaszkodnak, de a vérvizsgálatok eredménye javulást mutat.

A tárca törvénymódosítást kezdeményezett, amely kötelezné a kártevőirtó szereket használó cégeket, hogy engedélyeztessék az általuk felhasznált anyagokat a megyei közegészségügyi igazgatóságoknál.

Zseniális, hogy ez a veszélyes mérgező anyagokkal dolgozó cégek esetében csak így, utólag jut eszükbe.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc
Krónika

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc

A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

Bolojan beszólt a házi lekvár áfájáról ábrándozó ANAF-vezérnek – szombati hírmix
Főtér

Bolojan beszólt a házi lekvár áfájáról ábrándozó ANAF-vezérnek – szombati hírmix

Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye
Székelyhon

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye

Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal
Krónika

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal

A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap