A mentőautók sorban állnak az újabb és újabb betegekkel a kórházak előtt, amire eddig csak az előző járványhullám tetőzésekor volt példa.
Alig két-három hete indult be a járványgörbe felfelé ívelése Romániában, máris arról számolnak be a Covid-kórházak, hogy elfogytak, illetve vészesen fogynak a szabad ágyak az intenzív osztályokon. A vasárnapi jelentés szerint 1232 beteg van súlyos állapotban, ez azt jelenti, hogy országosan már csak 30 szabad férőhely van.
Vasárnap este Florin Cîțu kormányfő kérte, hogy mihamarabb bővítsék az intenzíves ágyak számát, és tartsanak egy naprakész nyilvántartást a helyzetről, Raed Arafat belügyi államtitkár pedig bejelentette, hogy újra megnyitják a lețcani-i moduláris kórházat Iași mellett. Ez arról híresült el, hogy Kelet-Európa legnagyobb és legmodernebb moduláris kórházaként büszkélkedtek vele, de beüzemelése után rövid időn belül kiderült, hogy óriási pénzkidobás volt. Semmi sem működik benne úgy, ahogy kellene, ezért január közepén bezáratták. Újranyitása csak azt jelenti, hogy tényleg nincs már hová tenni a betegeket.
A bukaresti kórházak vezetői arra panaszkodnak, hogy nincs több szabad hely az intenzív osztályokon, amire legutóbb tavaly novemberben, a második járványhullám csúcsán volt példa. A mentőautók sorban állnak a kórházak bejáratai előtt, az oxigénre kötött betegek a kórházak folyosóin várják, hogy ürüljön fel egy szabad hely. Éjszakánként a legnehezebb, mert akkor érkeznek a nagyon súlyos állapotba kerülő páciensek, akiknek annyira lecsökken a véroxigénszintjük, hogy azonnal oxigénre van szükségük.
Az orvosok szerint a napi járványjelentés nem tükrözi a valós helyzetet. Sokkal több fertőzött van az országban, akik elhallgatják betegségüket, és csak akkor fordulnak az orvosokhoz, amikor már baj van.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.