Úgy tűnik, az omikron variáns tényleg enyhébb lefolyású megbetegedést okoz.
Kedden már majdnem 9 ezer, csütörtökön pedig már majdnem 10 ezer (9785) új fertőzöttet jelentettek, vagyis ugrásszerűen nőnek az esetszámok, az 5. hullám egyelőre mégsem tűnik olyan súlyosnak, mint az előzőek. Két fontos mutató is emellett tanúskodik. Egyrészt még mindig 450 alatt van az intenzív osztályon kezeltek száma, holott a második hullám felszálló ágában hasonló esetszámok mellett, már 1000 fölött járt ez a szám, a negyedik hullámban pedig 1200 fölött. Másrészt az elhunytak száma is jóval alacsonyabb, mint az említett két időszakban. 2020 novemberének elején (nov. 4–8.), amikor a második járványhullám felszálló ágában 8 és 10 ezer közötti napi esetszámok voltak, az elhunytak száma 86 és 146 között változott, a tavaly őszi negyedik hullám felszálló ágának hasonló esetszámai mellett (szept. 23–28.) pedig 109 és 208 között. Az utóbbi napokban viszont 14 és 44 között ingadozott az áldozatok száma, vagyis harmadára–negyedére esett vissza, ami azt látszik igazolni, hogy az omikron variáns a nagy fertőzőképessége mellett is kevésbé veszélyes, mint az elődei. Ez pedig nagyon jó hír, hiszen akárhogy is nézzük, egy járvány legfontosabb mutatója mégiscsak az áldozatok száma: ha ez csökken, akkor a járványt okozó vírus gyengül, ez pedig a járvány végét vetítheti előre. Főleg ha megnézzük azokat az egyre gyakrabban felbukkanó szakértői becsléseket, miszerint az omikron éppen e kettőssége miatt (nagy fertőzőképesség, de a betegség enyhébb lefolyása) vethet véget a járványnak, hiszen rövid idő alatt elhozhatja a nyájimmunitást, amit az oltásokkal nem sikerült elérni. Persze ezek még mindig csak elméletek, de legalább most pozitív elméletek kezdenek születni, nem azt kapjuk a képünkbe, hogy ez ennél csak rosszabb lesz. Az elhunytak száma persze amiatt is csökkenhetett, hogy az orvosok mégiscsak jobban tudják már kezelni a kovidos betegeket, mint az elején, amikor semmilyen tapasztalat nem állt mögöttük, és persze az is jó kérdés, hogy ha ilyen ütemben nőnek az esetszámok, milyen gyorsan telnek meg a kórházak, és mi történik azután. Két korábbi, a friss statisztikába bekerült halálesettel együtt egyébként 36 elhunytat jelentettek csütörtökön, közülük 34-en oltatlanok voltak, vagyis az áldozatok 95%-a nem élt az oltás adta védelem lehetőségével. Hasonló az arány a jelenleg intenzív osztályon ápolt 441 páciens körében: közülük mindössze 49-en rendelkeznek oltási igazolással.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.