Ráadásul még a vasárnapi tesztelési tempó mellett is beazonosítottak több mint ezer új fertőzöttet. Úgy tűnik, igazuk lesz a szakértőknek: az ősz folyamán egyre több településen kell majd ismét bevezetni a korlátozásokat.
Nem véletlenül figyelmeztettek a szakemberek, hogy a koronavírus delta variánsa nagyobb arányban terjed a kiskorúak körében: a stratégiai kommunikációs csoport friss jelentése szerint jelenleg 107 kiskorú szorul kórházi kezelésre (egy nappal korábban 95-en voltak), közülük öten súlyos állapotban kerültek az intenzív osztályra.
Ugyanez a jelentés mutat rá arra is, hogy a hétvégékre jellemző tesztelési tempó mellett is ezer fölé került a napi esetszám:
Eközben Simin Aysel Florescu, a bukaresti Victor Babeş kórház menedzsere arra hívta fel a figyelmet, hogy teljes családok kerülnek kórházba mostanában a koronavírus-fertőzés miatt, persze olyanok, ahol senki nem oltatta be magát. Sokan közülük nem veszik komolyan a betegséget, olyan is van, aki nem tesztel, vagy elvégzi a gyorstesztet, de nem jelenti a hatóságoknak, hogy fertőzött lett.
Persze az oltáskampány sem dübörög: vasárnap alig több mint négyezren (!) oltatták be magukat, s a nagy totál is szomorú: a lakosság több mint 70 százalékát továbbra sem érdekli ez a lehetőség.
Eközben Kolozs megyében egyre több településen kell ismét korlátozásokat bevezetni a járvány terjedése miatt. Meregyó községben például a következő 14 napban is bevezetik az éjszakai kijárási tilalmat (20 óra és reggel 5 között), miután a fertőzöttségi ráta még mindig 10 ezrelék fölött jár. Augusztus 25. óta a településen este 6 órakor be kell zárni a kereskedelmi egységeknek, az üzleteket és a bárokat is beleértve. Ugyanez a helyzet a Katona nevű községben is, ahol ezer lakosra már 4 fertőzött jut, itt azonban egyelőre nem vezettek be kijárási tilalmat. Răzvan Cherecheş kolozsvári közegészségügyi szakértő már jelezte: biztosak lehetünk benne, hogy az ősz folyamán újabb szigorú korlátozásokra számíthatunk.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 júniusában 11 685 személynek folyósítottak különnyugdíjat.
Bezzegrománia bajban van. A lufi kipukkant, ráadásul az ország szinte beleesett a választási nackógödörbe. Az elit szerint a nép a hibás. És akkor most a kormány belerúg a kultúrába. Ki érti ezt?
Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki több éves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.
Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.
Előszőr juhokat pusztított el, majd a kiérkező hatóságokra támadt egy medve vasárnap délelőtt Homoródalmáson, ezért kénytelenek voltak kilőni a nagyvadat. Sajnos több más egyed is ólálkodik a település határában.
Az úthasználati díj jócskán megdrágul, a pénzügyminiszter szerint pedig az ANAF diszfunkcionális.

A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.

Törött higanyos lázmérőt dobott a kukába egy nő, büntetőeljárás lett belőle. Féltékenységből gyújtotta fel volt barátnője autóját egy férfi.

Nicușor Dan kihirdette az első megszorítás-csomagról szóló törvényt, és idén csak Brassó megyében 45 medvét kellett eddig kilőni.

Egy Arad megyei gyermekotthonban több gyereket bántalmaztak. Nevetségesen rég frissítették a romániai nagykövetségek weboldalain szereplő hirdetéseket.
Egy Arad megyei gyermekotthonban több gyereket bántalmaztak. Nevetségesen rég frissítették a romániai nagykövetségek weboldalain szereplő hirdetéseket.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Eközben az alkotmánybírák lesöpörték az AUR megszorítás-ellenes keresetét, a fogyasztóvédelem szuper szigorú vezetőjét pedig korrupciós perbe fogták.

… de nem baj, mert a román nép kétharmada úgyis Nicolae Ceaușescut imádja… és a környezetvédelmi miniszter asszony a medvepártiakat és a medveellenzőket is magára akarja haragítani.

… egy polgár elkötötte a mentőautót, amely éppen érte érkezett, majd furikázott egy jót… és megvan az első város (erdélyi!), amely a megszorítások nevében lemondta a városnapokat.

Újra felkerül a román focitérképre a Marosvásárhelyi ASA. Ugorhat a jogsi a közlekedési bírság kifizetésének elmulasztása esetén.