// 2024. október 1., kedd // Malvin
Szolgálnak és vétenek

Már rács mögött töltötték az éjszakát a rendőrök, akik miatt meghalt egy férfi Piteşti-en

Az ügyészség szigorúan jár el az ügyben.

Nem maradt következmények nélkül az a felháborodást keltő rendőri akció, amely nyomán Piteşti-en életét vesztette egy férfi: az Argeş megyei törvényszéki ügyészség illetékes ügyésze vasárnap este két rendőr 24 órás őrizetbe vételéről döntött. Mindez annak nyomán történt, hogy a boncolás során kiderült: a férfi halálát az erőszakos eljárás okozta, a halál közvetlen oka pedig a nyak és a mellkas lágy részeinek összenyomódása által előidézett fulladás volt. Ugyanakkor az áldozat véralkoholszintje meghaladta a 2 ezreléket. A boncolás során koponya- és agyi sérüléseket is megállapítottak. Ezért aztán a bűncselekmény besorolását is módosították: először gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoztak, vasárnap estétől viszont már halált okozó testi sértéssel gyanúsítják a rendőröket. Akiket ennek nyomán őrizetbe vettek, hétfőn pedig az ügyészség a 30 napos előzetes letartóztatásukat kéri – erről az illetékes bíróság dönt. Az igyekezetet az is indokolhatja, hogy Florin Cîţu miniszterelnök is gyors vizsgálatot kért az ügyben. Mint megírtuk, múlt héten a hivatalos rendőri tájékoztatás szerint a rendőrség járőrcsapata egy tűzesetnél biztosította a helyszínt, amikor egy teraszon italozó, részeg férfi megtagadta a távozást. A rendőrök meg akarták bilincselni, de a 63 éves férfi ellenszegült. Mint kiderült, az idős férfi egy helyi mérnök.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro