// 2026. április 27., hétfő // Zita

Már egy adag vakcina után is karanténkötelezettség nélkül utazhatunk Magyarországra

// HIRDETÉS

A beoltottak negatív koronatesztet sem kell felmutassanak ezentúl.

Szombat estétől kezdve már szabad az út Magyarországra mindazoknak, akik megkapták valamelyik koronavírus elleni vakcinának legalább az első dózisát.

A megállapodásról előbb Szíjártó Péter magyar külügyminiszter adott hírt a Facebook-oldalán, majd az RMDSZ is ugyanígy tett.

Bár utóbbi bejegyzésben tegnap még az szerepelt, hogy csak a második oltástól eltelt tíz nap után szabad a pálya Magyarország felé, azóta a kolozsvári magyar főkonzulátusra hivatkozva pontosítottak:

„Romániából Magyarországra karantén nélkül tud utazni, aki már megkapta az első oltását Romániában, és rendelkezik ezt igazoló dokumentummal, akár magyar állampolgár, akár magyar-román kettős állampolgár, akár kizárólag román állampolgár. Ez lehet angol és/vagy román nyelvű papír, amit az oltás után adnak Romániában.”

A beoltottakra az eddigi gyakorlattól eltérően negatív koronatesztet sem kérnek a magyar határőrök. Ez sokak számára jó hír, hiszen eddig nagyon macerás volt a határátlépés mindkét irányban, ez pedig rengeteg embernek tört borsot az orra alá, különösen a határon át ingázó munkavállalóknak, illetve a rokonaikat, barátaikat meglátogatni vágyókat érintette kellemetlenül.

Magyarország azt követően hozta meg a döntést, hogy egy nappal korábban, pénteken a román illetékesek is úgy döntöttek, hogy a magyar állampolgárok szabadon utazhatnak Romániába.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”
Krónika

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”

Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj
Főtér

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban
Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Emberéletet követelt a szélvihar: tetődarabok temettek maguk alá egy férfit
Székelyhon

Emberéletet követelt a szélvihar: tetődarabok temettek maguk alá egy férfit

Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak – közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

// még több főtér.ro