Az ügyészek szerint a nő testén talált nyomok arra utalnak, hogy erőszakos halált halt.
A Molnár Beáta eltűnése ügyében nyomozó ügyész a rendőrség kriminalisztikai főosztályának munkatársaival már szerdán a helyszínre sietett, és megállapították, hogy a nem sokkal korábban a Bihar megyei Nagybáród határában talált női holttest valóban a Molnár Beátáé. A kolozsvári törvényszéki ügyészség csütörtöki tájékoztatása szerint a bűncselekmény jogi besorolását így már szerdán erőszakos fogva tartásról emberölésre változtatták meg.
Beszédes, hogy az eredeti besorolás alapján a rendőrök már az első perctől elvetették annak lehetőségét, hogy a barátja, Boné Ferenc társaságában szombaton eltűnt nő baleset áldozata lett, esetleg eltévedtek volna, így már az is érthető, hogy a hegyimentőket egyáltalán nem küldték ki a keresésükre. (Mint ismert, a pár eredetileg kirándulni indult szombaton a Kolozs megyei Havasrekettye környékére.)
A nő arcán ütések okozta zúzódások, nyakán fojtogatás nyomai láthatók, így a nyomozók biztosak abban, hogy erőszakos halált halt.
A 43 éves Boné Ferencet (képünkön) a gyilkosság gyanúsítottjaként körözi a rendőrség, és ugyancsak körözést adtak ki AR-51-LAC rendszámú, Dacia Logan típusú autójára. A feltételezések szerint a férfi már napokkal ezelőtt elhagyhatta az országot, egyes források szerint a nyomozók azt gyanítják, hogy jelenleg Magyarország területén bujkál, ám ezt hivatalosan nem erősítik meg, és semmi olyan információt nem adnak ki egyelőre, amivel a nyomozást hátráltatnák.
A feltételezések szerint Boné már szombaton végezhetett barátnőjével, valószínűleg egy dühkitörés következtében, majd a testet Bihar megyébe szállította, a térfigyelő kamerák felvételein ugyanis egy ideig ketten utaznak az autóban, egy adott pillanatban viszont már csak Boné. A férfi telefonját a kolozsvári lakásában találták meg a nyomozók, ebből pedig arra következtetnek, hogy a gyilkosság után még otthon is járt, mielőtt – a gyanú szerint – elhagyta az országot.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.

Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.

További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.

További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.

Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.

Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.

… egy Kolozs megyei polgármestert börtönbüntetésre ítéltek okirat-hamisításért… és egy apukát nem és nem kényszerített a bíróság, hogy több tartásdíjat fizessen a megszabottnál.