// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Már a szennyes miatt sem kell aggódni, a telefon a mosást is elintézi helyettünk

// HIRDETÉS

Egy román startup leveszi a mosás terhét a vállunkról. Mint annyi minden másra, erre is fejlesztettek egy mobilalkalmazást.

Lassan semmi dolgunk nem lesz, mint az, hogy pénzt keressünk azért, hogy legyen mit elkölteni olyan – a maga együgyű módján zseniális, de a hétköznapi ember számára teljesen felesleges – szolgáltatásokra, mint például a mobilalkalmazás, amelyik elintézi helyettünk a mosást. Az ötlet mindössze annyiból áll, hogy az applikáció kapcsolatot teremt a szállítók és a mosodák között, mentesítve ezzel a mosás terhe alól a rendkívül elfoglalt embereket. Bár manapság nem nagy ügy a mosás, a modernebb mosógépek már meg is szárítják a ruhákat, ettől függetlenül úgy tűnik, mégis van létjogosultsága ennek a szolgáltatásnak.

A drop&go alkalmazásba 300 ezer eurót fektetett be egy román startup, amelyik az ételek házhoz szállításának ötletéből merített ihletet. A vállalkozó szerint Romániában is egyre gyakoribb, hogy az emberek nem szánnak időt a háztartások vezetésével járó rutinra, inkább megbíznak egy szolgáltatót, hogy végezze el a feladatot, és az így felszabadult időt hasznosabb dolgokra fordítják. A mobilalkalmazás használata minimális erőfeszítést igényel, a szolgáltató átveszi a szennyest, elviszi a mosodába, ahol ezeket gondosan kimossák, majd visszaviszi az ügyfélnek. Mindehhez vállfákat és simítózáras tasakokat is biztosít. A rendkívül elfoglalt emberek három időintervallum közül választhatnak, hogy mikor szeretnék átadni, illetve átvenni a szennyesüket, és több helyszínt is beállíthatnak annak függvényében, hogy otthon, esetleg a munkahelyen akarják az ügyet lebonyolítani (mondjuk azt nem nagyon értjük, miért vinné be valaki a szennyesét a munkahelyére, hiszen ilyen erővel simán elvihetné a mosodába is, de mindegy).

Ez az alkalmazás jelenleg Bukarestben működik, viszont Temesváron is létezik egy hasonló elven működő vállalkozás, amelyik számára vissza nem térítendő támogatást is nyújtott az EU.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

// még több főtér.ro