// 2026. március 18., szerda // Sándor, Ede

Már a baszkok is függetlenednének

// HIRDETÉS

Bár jelentős autonómiával rendelkeznek, terhesnek érzik Madrid uralmát.

Baszkföld függetlenségéről szóló népszavazás megtartását tenné lehetővé az a jogszabálytervezet, amelyet a baloldali nacionalista Eh Bildu pártszövetség nyújtott be a baszk parlamentnek kedden Vitoriában.

Hasier Arraiz szóvivő hangsúlyozta: saját politikai, gazdasági és társadalmi jövőjük birtokosai akarnak lenni, ezért a javaslat célja, hogy jogalapot teremtsen népszavazások megtartására.

Ha az előterjesztést megszavazzák, de annak alkalmazását a bíróság megakadályozza, akkor következik a „politikai konfrontáció forgatókönyve". „Fel vagyunk készülve a következményekre" - mondta, utalva arra, hogy a katalán népszavazási kezdeményezést a spanyol kormány az alkotmánybíróságon támadta meg.

A baszk politikus elismerte, hogy a tervezetük időzítése nem véletlen, úgy látják, hogy

a Katalóniában zajló események miatt később még nehezebb lenne végrehajtani függetlenségi elképzeléseiket.

A pártszövetség úgy tervezi, hogy egy éven belül megtartanák a népszavazást Baszkföldön, még mielőtt a baszk parlament mandátuma lejár, és választásokat kell tartani az autonóm közösségben.

Az Eh Bildu 21 képviselőjével a baszk parlament második legnagyobb frakcióját alkotja, javaslatának elfogadásához a 75 fős törvényhozásban támogatókat kell szereznie.

Elsősorban a baszk kormánypártot, a jobboldali nacionalista Baszk Nacionalista Pártot (PNV) szeretnék maguk mellé állítani.

Az Eh Bildu nem elégedett a függetlenség jelenlegi formájával, és azt tovább szélesítené. Miközben

Katalónia éppen azt sérelmezte, hogy Baszkföld jóval nagyobb autonómiával bír, mivel saját adórendszere van, és kezdetben ugyanolyan mértékű önállóságot követelt.

Alfonso Alonso, a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt (PP) baszk elnöke a tervezettel kapcsolatban úgy nyilatkozott: nem akarja, hogy Baszkföld a katalán utat kövesse és abban bízik, hogy a baszk kormánypárt továbbra is az „ésszerű" álláspontnál marad. Felhívta a figyelmet arra a rengeteg erőfeszítésre, amelyet az együttélés érdekében tettek.

Baszkföldön az ETA (Baszkföld és Szabadság) terrorszervezet évtizedeken át véres merényletekkel igyekezett elérni a terület függetlenségét, 2011-ben bejelentették, hogy felhagynak a fegyveres akciókkal.

Mára Baszkföld lakosainak többsége elutasítja az erőszakot. Az elmúlt években a demokratikus függetlenségi mozgalom kapott erőre.

2006-ban Baszkföld elnöke, Juan José Ibarretxe nyújtotta be a távlati szuverenitást célzó tervezetét a spanyol kormánynak, amely egyfajta társulásként kapcsolta volna Spanyolországhoz a régiót, de azt végül elutasították.

2008 októberében pedig népszavazást akartak tartani a függetlenségről, amelyet a spanyol alkotmánybíróság alkotmányellenesnek talált, így nem rendezték meg. Baszk parlamenti képviselők egy csoportja tavaly májusban szimbolikus önrendelkezési nyilatkozatot tett, nagyobb hatalmat követelve az autonóm közösségnek.

A felmérések szerint a baszkok többsége a jelenleginél nagyobb önállóságot szeretne, de csupán egyötödüket foglalkoztatja az önálló állam gondolata.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…
Főtér

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Új hír a Szülőföldön Magyarul Programról: március 17-től lehet igényelni a támogatást
Székelyhon

Új hír a Szülőföldön Magyarul Programról: március 17-től lehet igényelni a támogatást

Kiközölte a Rákóczi Szövetség a Szülőföldön Magyarul Program idei támogatásigénylési időszakát.

// még több főtér.ro