// 2026. január 17., szombat // Antal, Antónia

Majdnem tízmillió köbméternyi levegőt szállítanak ki évente a futárszolgálatok a fölösleges csomagolás miatt

// HIRDETÉS

Rengeteg kartondobozt pocsékolnak el fölöslegesen, ami a környezetet is szennyezi.

Bizonyára sok olvasó szembesült már azzal, hogy interneten keresztül rendelt meg egy terméket, majd amikor a futárszolgálat kihozta, azt az indokoltnál legalább háromszor nagyobb méretű dobozban kapta kézhez.

Ezt ellensúlyozandó a csomagoláskor még egy dobozba becsomagolták, a két doboz közötti űrt habszivaccsal vagy papírral tömték ki.

Sőt extrém esetben még egy harmadik dobozba, esetleg egy méretesebb borítékba is betették az árut.

Nos, most kiszámolták, hogy ez mekkora pocséklást jelent évente.

A DS Smith által készített felmérés szerint Romániában évente 9,8 millió köbméternyi levegőt szállítanak ki a futárszolgálatok fölöslegesen, ekkora az a hely, amelyet az indokolatlanul nagy dobozok elfoglalnak.

Ez annyit jelent, hogy

évente 600 000 házhoz szállítás történik fölöslegesen,

hiszen a túl nagy dobozok miatt a futárnak többször is kell fordulnia. Ez 10 505 tonnányi széndioxiddal terheli évente az atmoszférát – teljesen fölöslegesen.

És még nincs vége, hiszen pénzügyileg is számszerűsíthető a veszteség: évente 25 218 tonnányi kartonpapírt használnak fel fölöslegesen, ami 33,7 millió lejbe kerül.

A dobozok lezárásához 71 millió négyzetméternyi ragasztószalag szükséges, valamint kilencmillió köbméternyi töltőanyagot is felhasználnak, hogy ne lötyögjön a termék a túl nagy csomagolásban – ezzel a mennyiséggel

háromszor lehetne csordultig tölteni a Bukaresti Nemzeti Arénát.

És még ezzel sincs vége: ez a gyakorlat magukat az így kézbesített márkákat is lejáratja, a megkérdezett megrendelők 14 százaléka mondta azt, hogy rossz érzést keltett benne a termékkel szemben a túl sok csomagolóanyag, amelyért nem is a gyártó a felelős.

46 százalékuk azt mondta, hogy szeretne újrahasznosítható csomagolást, 33 pedig azt, hogy passzentost csomagolást akar.

Egyébként az országban havonta 25 millió csomagot adnak fel az online boltok, és bár 93 százalékuk elismeri, hogy az általuk használt csomagolóanyag nem passzol a termékek méretéhez, csupán 55 százalék gondolkodik újrahasznosítható csomagolóanyagok használatában.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

// még több főtér.ro