// 2026. szeptember 23., szerda // Tekla

(Majdnem) minden román államelnöke Kisjenőben landolt, és ígért is egy nagyot!

// HIRDETÉS

Na nem azt, hogy a Moldovai Köztársaság egyesülni fog az anyaországgal.

Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnök jó ideje ígéri, hogy ő lesz az első államfő, aki meglátogatja a frissen megválasztott moldovai államelnök asszonyt, Maia Sandut. Mert Maia Sandu végre olyan rendes, olyan civilizált, olyan művelt, olyan… európai, na. És azáltal, hogy a Pruton túli román (és más nemzetiségű) testvéreknél szomszédoknál végre egy ilyen európai hölgy került az államelnöki székbe, megnyílt az út Kisjenő felé, amelyet a gonosz Igor Dodon eddig a korrupció és az oroszbarátság sarával szennyezett, de annyira, hogy Ionopot elnök a lábát be nem tette volna az országba. (Talán attól tartott, bepiszkolná a Nagy Károly-díját.)

Na de most már minden jól van (hellyel-közzel), Ionopot elnök landolt Kisjenőben, kapott sót, kenyeret és katonai parádét, ahogy illik, aztán tárgyalt egyet az européer kolleginával. Az ünnepélyes fogadásra pár tucat unionista is elment, ők román zászlókat és egy Nagy-Románia térképet lengettek a vendégelnök felé. Aki a távolból intett nekik kedvesen.

A pompás bevonulás után a két européer államfő tárgyalt egyet, majd Ionopot úr örömének adott hangot, hogy immár Kisjenőben tisztább a levegő, továbbá ígért egy jó nagyot. Nem, nem a két ország egyesülését, hanem további 100 millió euró vissza nem térítendő támogatást (kétoldalú programok finanszírozására), aztán 200 000 adag oltást koronavírus-fertőzés ellen (a Moldovai Köztársaságnak olyan két és félmillió lakosa van), továbbá egy csapatnyi román szakembert, gépekkel, gyógyszerekkel együtt, aztán olyan 6000 tonna motorinát a nehéz helyzetben levő moldovai mezőgazdászoknak, aztán ösztöndíjas helyeket a román közoktatás minden szintjén, illetve a moldovai tanügy reformjának támogatását, és végül, de nem utolsósorban, a moldovai civil társadalom és szabad sajtó támogatásának folytatását, kerek 250 000 euró értékben.

Nagyon szép, mondhatja erre bárki. A Moldovai Köztársaságban sok román él, hát segíteni kell őket. Csak akkor azt nem értjük, hogy amikor a magyar kormány segíti a romániai magyar közösséget, miért nevezi Ionopot elnök úr ezt Erdély-lopásnak...

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro