// 2024. október 1., kedd // Malvin
Románia

Magyarország megmenekült a baktériumfertőzött juhsajttól

Pedig európai élelmiszerbiztonsági riasztást is adtak ki a román termékre.

Magyarországra nem szállítottak a feltehetően fertőzött román juhsajtból, amelyre európai élelmiszerbiztonsági riasztást adtak ki pénteken – ezt válaszolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI érdeklődésére.

Az Európai Bizottság által kiadott riasztás szerint fennáll a veszélye, hogy E.coli baktériummal fertőzött az olasz, német, francia és román piacon forgalmazott román juhsajt. Ezt követően a román állategészségügyi hatóság bejelentette, hogy elrendelte 20 tonna Argeș megyei Brădet tejtermék visszavonását a román piacról.

A Nébih jelenlegi ismeretei szerint Belgiumba, Németországba, Spanyolországba, Franciaországba és Olaszországba szállítottak a termékekből, ugyanakkor az érintett országok köre még bővülhet.

A hivatal az eset teljes kivizsgálásának lezárásáig, elővigyázatosságból, a gyártó (SC Brădet SRL) termékeinek fogyasztását nem javasolja.

Amennyiben a visszahívásban Magyarország is érintetté válik, a hivatal - többek között online felületein keresztül - haladéktalanul tájékoztatja a magyar vásárlókat.

A Nébih tájékoztatása szerint az E.coli baktériumtól történő megbetegedés forrása leggyakrabban nyers vagy nem kellő mértékben hőkezelt, esetleg már a hőkezelést követően utószennyeződött tej, tejtermék és hús, illetve trágyával szennyeződött nyers zöldség, gyümölcs, csíráztatott mag lehet. Jellemzően emberi mulasztás, a higiéniai előírások be nem tartása esetén fordul elő.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro