// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

Magyarország Európa gasztronómiai nagyhatalmává vált

// HIRDETÉS

Hihetetlenül nagy magyar siker a Bocuse d'Or-on..

A Magyarországot képviselő Széll Tamás és csapata nyerte a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or budapesti kontinensdöntőjét, a második helyezett Norvégia, a harmadik pedig Svédország lett.

„Leírhatatlan érzés" - fogalmazott a díjátadó után Széll Tamás, hangsúlyozva, hogy négy és fél hónap szinte pihenés nélküli munka áll mögöttük. Mint hozzátette, csapatával nagyon erősnek érezték a munkájukat, ezért azt várta, hogy az első ötben végeznek, vagy elcsípnek egy különdíjat. „Mindig lehet fejlődni, de a mai versennyel 95 százalékig elégedett vagyok" - jegyezte meg.

A friss kontinensbajnok elmondása szerint ha a hal- és a húsétel is erős tud lenni, az általában pozitív jel.

„Tökéletes csapatmunkát tudtunk bemutatni, nagyon tisztán, precízen tudtunk dolgozni,

a boxon belül szinte semmi kommunikációval. Ezeken kívül szerencse kellett és hidegvér: az embernek ki kell tudnia kapcsolni, ami körülötte van; a nagyon felkészült versenyzők is el tudnak vérezni az utolsó egy órában" - tette hozzá.

Széll Tamás a verseny történetének első magyar séfjeként vett részt a Bocuse d'Or világdöntőjében 2013-ban. Visszatekintve elmondta: ha az ember egyszer megtapasztalja, milyen a lyoni világdöntő, az utána óriási lökést ad.

A népes és igen lelkes magyar szurkolótáborra kitérve a séf elárulta, biztos volt abban, hogy elképesztő érdeklődés lesz, és szerencsére igazolódott is ez a várakozás.

Széll Tamás az MTI kérdésére elmondta: egyelőre nehéz megjósolni, hogy milyen esélyekkel indul a Bocuse d'Or 2017. januári lyoni világdöntőjében, de a nagy ellenfelek várhatóan a skandinávok lesznek.

A mezőny idén is nagyon erős volt, igen nagy múltú és felkészült csapatok versenyeztek. Megfigyelhető, hogy a Bocuse d'Oron részt vevő országok általában fejlődnek, de nem lehet tudni, hogy két verseny között mennyit. „Mi most jó nagyot!" - fogalmazott a séf.

Mint elárulta, csapatával

két hónap pihenés után, augusztus végén kezdik a felkészülést a világdöntőre,

„addig muszáj egy kicsit feltöltődni". Reményeik szerint addigra megérkezik a 2017-es világdöntő pályázati dokumentációja és a hús téma, majd télre a hal téma. Augusztus végétől ismét négy hónapnyi kemény felkészülés következik.

Vomberg Frigyes, a csapat coacha (trénere) az MTI-nek a győzelemről azt mondta: „az Úr velünk volt. Nem tudom, mivel voltunk jobbak a többieknél, nem figyeltünk másokra, csak azzal törődtünk, hogy végrehajtsuk a saját munkánkat a saját tempónkban". Hozzátette: „Tamás vérprofin dolgozott, ugyanúgy, ahogy mindig".

Vomberg Frigyes elmondása szerint a csapat csütörtökön nekiáll mosogatni és takarítani, majd elkezdik újra felkészíteni a pályát, hogy „végignyomják ugyanezt".

Az első helyezettnek járó díjat Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Olivier Ginon, a rendezvényt szervező GL events elnöke részvételével adták át. A győztes országot végül Jérome Bocuse, a versenyt alapító Paul Bocuse fia jelentette be.

A Széll Tamás séf, Szabó Kevin commis, Vomberg Frigyes coach és Szulló Szabina csapatkapitány alkotta magyar csapat mögött második helyen végzett Christopher William Davidsen séf norvég csapata, és harmadik lett az Alexander Sjögren séf vezette svéd csapat.

A 2017. január 24-25-i, huszonnégy csapatos világdöntőbe a három dobogós helyezést elért csapaton kívül Franciaország, Izland, Finnország, Hollandia, Svájc, Belgium, Dánia és Észtország csapata jutott be Európából.

A kontinensdöntő szerdai eredményhirdetésén a legjobb halételért járó különdíjat az izlandi Viktor Örn Andrésson és csapata, a legjobb húsételért járó különdíjat Laurent Lemal francia séf és csapata vihette haza. A legjobb commis-nak járó díjat a svéd séf segítője, Hampus Risberg kapta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Trump új feltételt szabott Iránnak, ha már Teherán is feltételeket szabott a Hormuzi-szoros megnyitásához, nő az olajár
Krónika

Trump új feltételt szabott Iránnak, ha már Teherán is feltételeket szabott a Hormuzi-szoros megnyitásához, nő az olajár

Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro