A feliratot ugyan lefestették, de az elkövetőt nem azonosították.
Az RMDSZ Brassó Megyei Szervezetének elnöke, Kovács Attila augusztus 25-én panaszt tett annak a magyarellenes feliratnak az ügyében, amelyet a brassói Hermányi út 50. szám alatti kiadó, eladó irodaépületének falára festettek – tájékoztat a szövetség hírlevele.
Eredetileg az állt az épület oldalán, hogy „Urăm rasa ungurească” („Gyűlöljük a magyar fajt”), amelyet később fehérrel lemeszeltek. Ezt követően újabb felirat jelent meg, amelynek részét képezte a „Mi továbbra is gyűlöljük a magyarokat!” mondat is.
Kovács Attila a Megyei Rendőr-főkapitánysághoz eljuttatott panaszában azt kérte, hogy járjanak közbe a felirat eltávolítása érdekében, és azonosítsák az elkövetőt.
Egy augusztus 31-i, szerdai terepszemlén a Szövetség Brassó Megyei Szervezetének munkatársai megfigyelték, hogy a rosszindulatú üzenetet fehér festéssel takarták el, az RMDSZ megyei szervezete még várja a hivatalos jelentést a rendőr-főkapitányságtól.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban arról beszélt jogász és pszichológus, hogy szülőként mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekünk ne váljon áldozatból elkövetővé.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.

Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.

Közben a PSD-s mezőgazdasági miniszter egy 5000 eurós Louis Vuitton bőrönddel flangált a reptéren. És egy riasztó adat: az első három hónapban közel 34 ezer esetben kértek rendőri segítséget a családon belüli erőszak áldozatai.

Milliókat ér havonta az alkotmánybírói idegeskedés. Az egyre forrósodó belpolitikai helyzetről és a magyarországi választások eredményeiről tárgyalt az RMDSZ.