// 2025. december 27., szombat // János

Magyar színészek kapták a főszerepet Slavici novellájának filmes változatában

// HIRDETÉS

Kolozsvári magyar színészek főszereplésével Ioan Slavici A szerencsemalom (Moara cu noroc) című novellájából forgat filmet Marian Crişan filmrendező.

A Morgen szalontai származású rendezője Orizont című új filmjében Hatházi András és Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház két színésze játsszák a főszerepeket. A történet az Erdélyi-szigethegységben játszódik, ahol egy vendégházat üzemeltető család harca bontakozik ki a fakitermelő maffiával.

„A novella mindig is vonzott. Néhány éve újraolvastam, és elkezdtem egy napjaikba illesztett forgatókönyvön gondolkozni” – nyilatkozta Marian Crișan, aki szerint Románia egyik legégetőbb környezetvédelmi problémája az illegális fakitermelés. Ezen túlmenően a film a család problémájával is foglalkozik, többek között azzal a kérdéssel, hogy mire vagyunk képesek a család nevében, illetve hogyan tudjuk elrejteni a múltat és a titkokat a családon belül.

Hatházi András a Locarnóban díjazott Morgen főszerepe apropóján már dolgozott együtt Marian Crișannal, most a novella férfi főszereplőjét, Luciant fogja játszani. A regénybeli Lică Sămădăul filmbeli alteregóját Bogdán Zsolt alakítja. Társa Emilian Oprea lesz, Lucian feleségét pedig, Andrát Rodica Lazăr alakítja.

A forgatás idén ősszel és télen zajlik a Nyugati-Kárpátokban, a bemutatót jövő év második felére várhatjuk.  

És aki nem látta a Morgent, íme egy kis ízelítő, hogy kedvet kapjon a megnézéshez.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

// még több főtér.ro