Arra kérik a magyarokat, hogy a napokban ne utazzanak Kárpátaljára.
Hét magyar rendszámú személygépkocsi szélvédőit törték be ismeretlenek péntekre virradóra Beregszászon, egy panelház udvarában, miközben az ott parkoló ukrán rendszámú autókban nem tettek kárt, a helyi lakosok szerint provokáció történt – jelentette a mukachevo.net munkácsi hírportál.
A híroldalt a rendőrség úgy tájékoztatta, hogy reggel hét óra előtt kapták a bejelentést egy Sevcsenko utcai lakostól, aki elmondta, a házból kilépve hét olyan autót látott, amelyeknek be volt zúzva az első vagy hátsó szélvédője. Jelenleg a rendőrség helyszínelői vizsgálódnak az ügyben.
A hírportál szerint a helyi lakosok úgy vélik, a vandál cselekedet provokáció, mivel az elkövetők csak magyar rendszámú autókat rongáltak meg, a mellettük parkoló ukrán rendszámú járművekhez nem nyúltak.
Szerdán fokozott biztonsági intézkedéseket hoztak Kárpátalján a hatóságok a március 15-i magyar és ukrán évfordulós ünnepi rendezvényekre az esetleges provokációk megelőzése érdekében.
Sajtóértesülések szerint csütörtök délelőtt Lemberg (Lviv) irányából négy járművel Kárpátaljára tartó, baseballütőkkel, boxerekkel és késekkel felszerelt 29 embert tartóztattak fel az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) munkatársai.
Magyarország ungvári főkonzulátusa Facebook-oldalán szerdán arra kérte a magyarországi magyar állampolgárok figyelmét, hogy a következő napokban ne utazzanak Kárpátaljára:
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.